A Sciencealert beszámolója szerint Az Antarktisz kietlen, jéggel és hóval borított világában egy gleccser szó szerint „vérzik”. Egy mélyvörös színű vízfolyás festi meg a környező fehér tájat, amely még a fagypont alatti hőmérsékleten is folyékony állapotban marad. Ez a jelenség már több mint egy évszázada foglalkoztatja a tudósokat. A Sciencealert beszámolója szerint a Blood Falls, azaz a Vér-vízesés belső világa sokkal különösebb, mint azt elsőre gondolnánk.
Amikor Griffith Taylor ausztrál geológus 1911-ben először bukkant a helyszínre, azt feltételezte, hogy vörös színű algák okozzák az elszíneződést, ezért nevezte el a területet Vér-vízesésnek. Később azonban kiderült, hogy tévedett: a víz nem vértől, de nem is algáktól vörös. A jelenség valójában egy lassan szivárgó, vastartalmú sós víz eredménye, amely legalább 1,5 millió éve rekedt a Taylor-gleccser északi vége alatt.
Ez az ősi tengervíz-zseb akkor különült el, amikor a gleccser előrenyomult. Az idő múlásával a víz egyre sósabbá vált, így ma már inkább sóoldatnak tekinthető, amely a szokásos hőmérsékleten már nem fagy meg. Amikor ez a folyadék eléri a felszínt, érintkezik az oxigénnel és oxidálódik, hasonlóan a rozsdásodáshoz, ami a jellegzetes vörös színt eredményezi.
Évtizedekig rejtély maradt, hogyan jut el a sóoldat a jég alatt több száz méterrel lévő forrásától a felszínre. 2017-ben az Alaska Fairbanks Egyetem kutatói radaros feltérképezéssel azonosítottak egy 300 méteres, nyomás alatt álló csatornahálózatot a gleccser belsejében. Ez a felfedezés egy másik kérdésre is választ adott: hogyan maradhat folyékony a víz ilyen hideg jégben?
A sóoldat magas sótartalma annyira csökkenti a fagyáspontot, hogy a víz folyékony marad, a fagyás közben felszabaduló hő pedig melegíti a környező jeget, nyitva tartva a csatornákat. „Bár ellentmondásosnak tűnik, a víz hőt bocsát ki, miközben fagy, és ez a hő melegíti a környező hidegebb jeget” – mondta Erin Pettit glaciológus. A Taylor-gleccser jelenleg a leghidegebb ismert gleccser, amelyben tartósan folyékony víz található.
A Vér-vízesés leglenyűgözőbb része azonban nem a kémia, hanem az, ami a sötétben él. Több száz méterrel a jég alatt, a napfénytől és oxigéntől elzárva, több mint egymillió éve él egy baktériumközösség. Ezek a szervezetek szulfátot használnak energiaforrásként, mivel más nem áll rendelkezésükre. Soha nem láttak napfényt, és soha nem „lélegeztek” oxigént.
Jill Mikucki mikrobiológusnak több évbe telt, mire használható vízmintát tudott venni, de az elemzés egy virágzó mikrobiális ökoszisztémát tárt fel. A tudósok szerint ez a jelenség nem egyedi az Antarktiszon, és a Vér-vízesés az asztrobiológia kulcsfontosságú kutatási helyszínévé vált, mivel mintául szolgálhat más, oxigénszegény, jeges égitestek vizsgálatához.
A legújabb, az Antarctic Science folyóiratban megjelent tanulmány – amelyet Peter Doran, a Louisiana State University földtudósa vezetett – rávilágít a vízesés kitörési folyamatára. 2018 szeptemberében a kutatók véletlenül három különböző műszerrel is rögzítették a gleccser mozgását és a víz felszínre törését. A megfigyelések szerint a gleccser felszíne 15 millimétert süllyedt, mozgása pedig közel 10 százalékkal lassult, miközben a tóban hidegvíz-anomáliát mértek.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a gleccser alatti sóoldatban felgyülemlő nyomás impulzusokban tör ki, ami mérhetően alakítja a felette lévő jeget. Ez a ciklikus folyamat biztosítja, hogy a rendszer időről időre „újrainduljon”. A Sciencealert által közölt kutatási eredmények alapján a gleccser alatti világ dinamikája sokkal aktívabb, mint azt korábban feltételezték.
A kutatócsoport munkája rávilágít arra, hogy a Taylor-gleccser nem csupán egy statikus jégtömeg, hanem egy élő, lélegző rendszer. A GPS-állomás, a napi fotókat készítő kamera és a hőmérséklet-érzékelők együttes alkalmazása lehetővé tette, hogy a tudósok „tetten érjék” a természet ezen ritka folyamatát.
A jég alatti csatornákban zajló folyamatok megértése kulcsfontosságú a bolygónk jégtakaróinak viselkedésével kapcsolatos modellek finomításához. A Vér-vízesés tehát nemcsak biológiai, hanem geofizikai szempontból is felbecsülhetetlen értékű kutatási terület.
A baktériumok túlélése a szélsőséges körülmények között reményt adhat az asztrobiológusoknak arra, hogy hasonló életformák létezhetnek a Naprendszer más jeges holdjain is, ahol a napfény nem hatol át a vastag jégpáncélon.
A jövőbeli kutatások várhatóan még több részletet tárnak majd fel arról, hogyan képesek ezek a mikrobák ilyen hosszú időn keresztül, külső energiaforrások nélkül fenntartani az anyagcseréjüket.
A Vér-vízesés körüli kutatások tehát egyfajta időutazást is jelentenek, hiszen a jég alatt rekedt víz egy ősi, érintetlen környezetet őrzött meg számunkra.
A tudományos közösség továbbra is figyelemmel kíséri a Taylor-gleccser mozgását, bízva abban, hogy a természet újabb titkokat árul el a jég alatti világ működéséről.
A Vér-vízesés története emlékeztet minket arra, hogy bolygónk még mindig tartogat felfedezésre váró rejtélyeket, még a legzordabb körülmények között is.
A Sciencealert cikke alapján a kutatók elkötelezettek a további megfigyelések mellett, hogy teljesebb képet kapjunk erről a különleges antarktiszi jelenségről. A részletekről a Sciencealert írt.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
