A La Gazetta dello Sport elemzése szerint érdekes kettősség figyelhető meg a labdarúgás taktikai világában: míg a világbajnokság negyeddöntőibe kizárólag négyvédős rendszerben játszó csapatok jutottak be, addig az olasz bajnokság legutóbbi szezonjának élmezőnye szinte kivétel nélkül a háromvédős felállást részesítette előnyben. A Serie A első hét helyezettje közül hat csapat is három belső védővel futballozott, legyen szó 3-5-2-ről, 3-4-2-1-ről, 3-4-3-ról vagy időnként 3-4-1-2-ről.
A háromvédős rendszer dominanciája Olaszországban
Az Inter, a Milan, a Napoli, a Roma, a Juventus és időnként az Atalanta is háromvédős alapokra épített, ami védekezésben gyakran ötfős vonallá alakult vissza. Az egyetlen kivételt a mezőnyben a Como jelentette, amely Cesc Fabregas irányításával következetesen a négyvédős rendszert alkalmazta.
Bár csábító lenne azt hinni, hogy a négyvédős felállás automatikusan látványosabb támadójátékot jelent, a szakértők szerint ez téves következtetés lenne. A háromvédős rendszer alkalmazása önmagában nem jelent feltétlenül defenzív hozzáállást, inkább egy másfajta, gyakran pragmatikus megközelítést tükröz.
Edzői filozófiák és a változás lehetősége
A csapatoknál tapasztalható taktikai konzervativizmus mögött sokszor az edzői gondolkodás áll. Gasperini és Spalletti rendszerei például nem feltétlenül védekező felfogásúak, míg Conte és Chivu inkább pragmatikus megközelítést képviselnek. Allegri hagyományosan óvatosabb, védettebb szerkezetekben gondolkodik, Palladino pedig saját módján dolgozta fel Gasperini futballjának tanulságait.
Az Inter esetében Chivu korábban úgy ítélhette meg, hogy a Conte–Inzaghi-korszak után túl kockázatos lett volna gyökeresen átalakítani a csapatot. A következő szezonban ugyanakkor kereshet új megoldásokat, akár szélesebb támadófelállással is, de jelenleg nehéz elképzelni, hogy az Inter teljesen átálljon négyvédős rendszerre.
Háromvédős alapok, de eltérő utak
A Milan esetében Allegri kezdetben négyvédős rendszerben gondolkodhatott, ám a gyakorlatban hamar 3-5-2-re váltott. Ennek megvoltak az előnyei és hátrányai is: a védelem stabilabbá vált, ugyanakkor több játékosnak, például Leaónak is szokatlan szerepkörben kellett futballoznia.
A Napoli jövőbeli elképzelései egyelőre inkább négyvédős irányt mutathatnak, de ez még változhat. A Milanhoz érkező Amorim alapvetően a 3-4-2-1-es rendszerhez kötődik, ugyanakkor korábban a Manchester Unitednél gyakran alkalmazott 4-2-3-1-et is. Nála is időre lehet szükség, amíg kiderül, milyen szerkezet illik leginkább az új csapatához.
Gasperini esetében viszont nehéz elképzelni, hogy lemondjon a háromvédős rendszerről és az emberfogásos védekezési alapelvekről, hiszen ez futballjának egyik legfontosabb eleme.
A négyvédős irány erősödhet
Fabregas várhatóan nem mond le a négyvédős rendszerről a Comónál, és az átigazolási piac mozgásai is arra utalnak, hogy tovább finomítja ezt a játékmodellt. Spalletti korábban szintén négyvédős alapokról érkezett, bár pályafutása során az elsők között volt, akik sajátos, „három és feles” megoldásokat is alkalmaztak.
A válogatottnál Spalletti próbált variálni, de egyértelműen jelezte a problémát: ha a topklubok többsége háromvédős rendszerben játszik, akkor a nemzeti csapatba is olyan játékosokat kap, akik ehhez a szerkezethez szoktak hozzá. Ez jól mutatja, hogy a klubfutball taktikai trendjei közvetlenül befolyásolhatják a válogatott lehetőségeit is.
A Juventus esetében az a benyomás alakult ki, hogy az új szezonban négyvédős rendszer felé mozdulhat el. Hasonló irány várható az Atalantánál is, mivel Sarri érkezésével világosabbá válhat, milyen védekezési szerkezetben gondolkodik a klub. Ez azonban nem feltétlenül jelent klasszikus 4-3-3-at, hiszen Sarri korábban is keresett különböző variációkat.
A többi csapatnál is jöhetnek változások
A Bologna Tedesco vezetésével, a Fiorentina Grosso irányításával és a Sassuolo Aquilani elképzelései alapján szintén a négyvédős felállás felé mozdulhat el. Aquilani ráadásul már jelezte, hogy De Zerbi futballja inspirálja.
A Monza Juric érkezésével várhatóan inkább a háromvédős rendszer mellett maradhat. Az Udinesénél Runjaic eddig következetesen háromvédős szerkezetet használt, míg Di Francesco, aki korábban 4-3-3-as edzőként volt ismert, az utóbbi években szintén elmozdult a háromvédős megoldások felé.
A Lazio esetében a helyzet inkább a négyvédős folytatás irányába mutathat. Gattuso korábban úgy fogalmazott, hogy az olasz válogatottnál a háromvédős rendszer inkább kényszermegoldás volt, ezért nem biztos, hogy klubszinten is ezt az irányt választaná.
Taktika vagy mentalitás?
Végső soron a kérdés nem csupán a védők számáról szól. A nemzetközi futballban sikeres csapatoknál a négyvédős rendszer gyakran nagyobb futómennyiséggel, erősebb egyéni minőséggel és bátrabb játékfelfogással párosul. A Serie A csapatai számára a kihívás az, hogy megtalálják az egyensúlyt a taktikai fegyelem és a modern, dinamikus futball követelményei között.
A következő szezon megmutathatja, hogy az olasz klubok mennyire alkalmazkodnak a világbajnokságon látott trendekhez, vagy továbbra is kitartanak a Serie A-ban megszokott, pragmatikusabb háromvédős megoldások mellett.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
