A The Guardian elemzése szerint július 30-án, alig néhány órával azután, hogy a közösségi médiában megjelentek az első felvételek a Marokkóból a spanyol észak-afrikai enklávéba, Ceutába úszó migránsok tízezreiről, az Európai Unió 22 vezetője, az amerikai kormányzat és Izrael is élesen bírálta Madridot. A kialakult hisztéria és kölcsönös vádaskodás a 21. századi politika iskolapéldája volt, amelyet a valós idejű képek és a média visszhangkamrái fűtöttek, ahol a populisták határozzák meg a migrációval kapcsolatos napirendet, félelmet és előítéleteket gerjesztve. A hirtelen reakciók nemcsak az európai szövetségesek közötti bizalmat ásták alá, hanem visszavetették az EU azon törekvéseit is, hogy közösen kezeljék a migrációs nyomást, fellépjenek az embercsempészet ellen, és ellenálljanak annak, hogy egyes unión kívüli országok fegyverként használják a migránsokat.
Donald Trump és JD Vance azonnal megragadták az alkalmat, hogy bírálják a szocialista spanyol miniszterelnököt, Pedro Sánchezt, azt állítva, hogy a Spanyolországban már dolgozó, több mint 1 millió irreguláris migráns legalizálási lehetősége vonzotta a tömegeket. Ez a kritika kevéssé meglepő az amerikai kormányzat saját, illegális bevándorlók fogva tartására és kiutasítására irányuló törekvéseinek fényében. Ezzel szemben számos európai vezető, akik levélben követeltek rendkívüli belügyminiszteri találkozót, saját korábbi gyakorlatukkal kerültek ellentmondásba. Németország és Olaszország ugyanis korábban maga is legalizált több százezer okmány nélküli munkavállalót a munkaerőhiánnyal küzdő munkáltatók kérésére.
A válságkezelés során megmutatkozott a kettős mérce is. Míg 2021-ben, amikor Lengyelország és Litvánia szembesült a fehéroroszországi migrációs nyomással, az EU egységesen kiállt keleti tagjai mellett, és szankciókat vetett ki Minszk autoriter rezsimjére, amelyet a Közel-Keletről érkező emberek fegyverként való felhasználásával vádoltak, most a tagállamok egymásra mutogattak. Hasonló volt a helyzet 2020-ban, amikor az EU a Frontex határvédelmi ügynökséget küldte Görögországba, hogy segítsen visszaverni a Törökország felől érkező migránshullámot a thrákiai határon. Most azonban a tagállamok a 2015-ös migrációs válság emlékeitől vezérelve pánikba estek, amikor több mint 1 millió, főként szíriai menekült érkezett a blokkba.
A belső vádaskodások közepette sem az uniós vezetők, sem az Európai Bizottság nem merte megkérdőjelezni Marokkó szerepét. A határőrök látszólag félreálltak, miközben több mint 72 000 marokkói, főként fiatal férfi kockáztatta az életét, hogy Ceutába ússzon, miután a közösségi médiában elterjedtek azok az állítások, miszerint „Spanyolország nyitva áll”. Az incidens Marokkó éves trónünnepén történt, amikor VI. Mohamed király – aki nem ismeri el a spanyol szuverenitást Ceuta és Melilla felett – éppen a közeli északi városban, Tétouanban tartózkodott, amely egykor a spanyol protektorátus része volt.
Egyes kommentátorok a Ceuta felé irányuló rohamot „Kék Menetnek” nevezték, utalva az 1975-ös „Zöld Menetre”, amelyet a király apja, II. Hasszán indított, hogy igényt tartson a korábbi spanyol gyarmat, Nyugat-Szahara hatalmas területére. Anna Terrón Cusí, a Migration Policy Institute vezető munkatársa és korábbi spanyol bevándorlásügyi államtitkár szerint „Marokkóban semmi sem történik véletlenül”. Bár a roham spontánnak tűnhetett a közösségi média posztjai miatt, a szakértő úgy véli, ez egy „több szereplős, több tényezős esemény” volt, amely „inkább volt geopolitikai, mint migrációs válság”.
Az Európai Unión belüli pártpolitikai érdekek is felerősítették a konfliktust. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki a keményvonalas Olasz Testvérek mozgalmat vezeti, élen járt a Sánchez elleni támadásokban, mivel a jövő évi választásokon egy új, még szélsőjobboldalibb, nyugállományú tábornok által vezetett párttal kell megküzdenie. Spanyol és brit bevándorlásellenes politikusok is a helyszínre siettek, hogy szelfiket készítsenek, egyikük a Reform UK színeiben a tengerparton adott interjút, hogy hasznot húzzon az állítólagos idegen „invázióból”. Különösen bizarr volt, hogy Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki balközép kormányt vezet, közösen kezdeményezte a levél megírását Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek, felvetve, hogy az EU-nak fontolóra kellene vennie Spanyolország felfüggesztését a schengeni övezetből.
A látszólagos európai szolidaritás azután állt helyre, hogy az uniós belügyminiszterek egy sietve összehívott videokonferenciát tartottak. Addigra a migránsok szinte mindegyike elhagyta Ceutát és visszatért Marokkóba, miután rájöttek, hogy nincs esélyük elérni Európát. Az „invázió” lecsengett. Valójában az irreguláris migránsok érkezése Spanyolországba tavaly élesen csökkent, és az egész EU-ban immár második éve csökkenő tendenciát mutat, messze elmaradva a 2015-ös válság csúcsától. A kár azonban már megtörtént.
Olaszország és Spanyolország jelenleg egymással szembeni útlevél- és állampolgársági ellenőrzéseket vezet be, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök, Recep Tayyip Erdoğan török elnök és maga VI. Mohamed király is megfigyelhette, milyen könnyen esik pánikba Európa, és hogyan fordul saját tagjai ellen a tengerpartjain megjelenő migránsok láttán. Egyes uniós miniszterek félreinformáltságból vagy rosszindulatból eltorzították a spanyol amnesztia jellegét, „húzóerőnek” bélyegezve azt a tömeges migráció számára. Antonio Tajani olasz külügyminiszter azt állította, hogy a migránsok spanyol, és ezáltal európai állampolgárságot kapnak, ahelyett, hogy csupán lehetőséget biztosítanának számukra ideiglenes munkavállalási vízum igénylésére.
Európa azzal szembesül, amit a játékelmélet „foglyok dilemmájának”, a társadalomtudományok pedig „kollektív cselekvési problémának” neveznek. Az uniós országoknak közös érdekük a szabad mozgást biztosító schengeni övezet fenntartása, ahol a nyitott belső határok létfontosságúak a gazdaság zökkenőmentes működéséhez, a jól kezelt külső határok pedig elengedhetetlenek az irreguláris migránsok elrettentéséhez és az embercsempészek elleni küzdelemhez. Emellett szükség van legális migrációs útvonalakra is, hogy a vállalkozások hozzájussanak a munkaerőhöz, miközben az európai népesség öregszik és fogyatkozik. Ennek ellenére a tagállamok folyamatosan aláássák az együttműködést a bevándorlásellenes politikai szereplés iránti ellenállhatatlannak tűnő rövid távú érdekek miatt.
A szakértők szerint a ceutai események rávilágítottak arra, hogy a migráció kérdése mennyire sérülékennyé teszi az európai egységet. A politikai megosztottság nemcsak a belső határok biztonságát veszélyezteti, hanem hosszú távon aláássa az unió hitelességét is a nemzetközi színtéren. A jövőbeli válságok kezelése érdekében elengedhetetlen lenne egy koherensebb, érzelmektől mentes és stratégiai alapú megközelítés, amely képes felülemelkedni a pillanatnyi politikai haszonszerzésen.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
