Közel hat hónappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök gyors győzelmet ígért Irán felett, a konfliktus látszólag holtpontra jutott, miközben a katonai siker vagy a tárgyalásos rendezés esélyei egyre halványulnak, ahogy arról a BBC beszámolt. A patthelyzet feloldása érdekében az elnök egy úgynevezett „gazdasági D-nap” bevezetését ígérte, amelynek keretében minden olyan ország, amely üzleti kapcsolatot tart fenn Iránnal, „hatalmas” gazdasági következményekkel nézne szembe. Irán ugyanakkor hosszú ideje küzd a korlátozásokkal, és eddig hajlandónak mutatkozott elviselni a nyomást, miközben képesnek bizonyult alkalmazkodni a rá nehezedő gazdasági és katonai terhekhez.
A legfontosabb kérdés az Egyesült Államok számára az, hogy vajon az újabb szankciók hatásosak lesznek-e ott, ahol a korábbi stratégiák kudarcot vallottak. Az új amerikai gazdasági nyomásgyakorlási kampány pontos mechanizmusa egyelőre nem tisztázott, Scott Bessent pénzügyminiszter augusztus 24-én esedékes sajtótájékoztatóján ígért részletesebb tájékoztatást. Egy CNBC-nek adott interjúban azonban Bessent világossá tette, hogy az Egyesült Államok kész fellépni minden olyan országgal szemben – legyen az barát vagy ellenség –, amelyről úgy véli, hogy mentőövet nyújt Iránnak.
„Vagy velünk vagy ellenünk vagytok” – fogalmazott a miniszter. „Ha ragaszkodtok ahhoz, hogy üzleteljetek [Iránnal], legyen szó pénzátutalásról, olajvásárlásról vagy tengeri szállításról, akkor az amerikai pénzügyminisztérium és az amerikai kormány teljes erejével fog fellépni ellenetek.” JD Vance alelnök a szankciókat a konfliktus „új szakaszaként” írta le, amelyben a gazdasági nyomás a leghatékonyabb eszköz az Egyesült Államok kezében. Vance a Clay Travis és Buck Sexton show-ban hangsúlyozta, hogy bár Irán is próbál gazdasági nyomást gyakorolni, az elmúlt hetek tapasztalatai alapján ők éreztek nagyobb nyomást, és az Egyesült Államok ezt a stratégiát kívánja folytatni a végső cél elérése érdekében.
Irán 1979 óta, az Iszlám Köztársaság megalakulása óta szembesül jelentős amerikai szankciókkal. A nyomásgyakorlás azután fokozódott, hogy az első Trump-adminisztráció kilépett a 2015-ös atomalkuból. A jelenlegi konfliktusban az amerikai kormány már bejelentette az „Economic Fury” (Gazdasági Düh) elnevezésű hadműveletet, amely a pénzügyi folyamatok elleni szankciókat és az iráni kikötők elleni tengeri blokádot ötvözi.
Imran Bayoumi, az Atlantic Council geostratégiai szakértője szerint a legutóbbi bejelentés valószínűleg a frusztráció jele, mivel a korábbi opciók nem hozták meg a kívánt eredményt. „Ez annak az elismerése, hogy az Egyesült Államok szinte beleragadt ebbe a háborúba” – mondta. A szakértő szerint a kormányzat részéről továbbra sem látszik egyértelmű, átfogó stratégia, amely meghatározná, mit is akar pontosan elérni az Egyesült Államok, és a bejelentett intézkedések csupán újabb kísérletek a nyomásgyakorlásra.
Michael Parker, az amerikai külföldi eszközök ellenőrzéséért felelős hivatal (OFAC) nyugalmazott szakértője szerint az új stratégia célja a szankciók „gazdasági hatósugarának kiterjesztése” azáltal, hogy olyan harmadik országokat vesznek célba, amelyek függenek az amerikai dollártól. Eddig az Egyesült Államok főként a másodlagos szankciók fenyegetésével ösztönözte a külföldi pénzintézeteket az együttműködésre, de a dollárhasználat közvetlen korlátozása egy eddig kevésbé feltérképezett terület, amely azokat is érintheti, akik bármilyen módon kapcsolatba kerülnek az iráni pénzügyi tranzakciókkal.
Irán válaszlépései egyelőre bizonytalanok, de a szakértők szerint az ország rendkívül ügyesen használja az irreguláris csatornákat, például az olajszállításra használt „árnyékhajókat” vagy az amerikai listákon nem szereplő kereskedelmi frontokat. Mohammed Hammouda, a Londoni Értéktőzsde szankciókezelési szakértője szerint Irán gyorsan alkalmazkodik: „Bármilyen szankciót vezetnek is be, ők találnak egy új utat.” Ezek az iráni ellenlépések gyakran arra kényszerítik a szankciók betartatásáért felelős hatóságokat, hogy folyamatosan kövessék az eseményeket, ami egyfajta „macska-egér harcot” eredményez a színfalak mögött.
A szankciók sikeressége nagymértékben függ attól, hogyan reagálnak a célba vett országok, köztük olyan amerikai szövetségesek, mint Törökország vagy Irak, valamint Kína. Parker szerint a szankciók ereje azon múlik, mennyire hajlandók az érintett államok megfelelni az amerikai külpolitikai céloknak, vagy vállalják-e a dollárhasználattal kapcsolatos fájdalmas korlátozásokat. Egyes elemzők kételkednek abban, hogy Kína például hajlandó lenne-e alávetni magát ezeknek az elvárásoknak, mivel ezek az államok eddig is képesek voltak saját érdekeik mentén navigálni a Trump-adminisztrációval folytatott kapcsolatokban.
A szakértői konszenzus szerint a gazdasági nyomásgyakorlás önmagában csupán egy eszköz a sok közül, de egy átfogó, hosszú távú stratégia hiányában kérdéses, hogy képes lesz-e érdemi változást elérni a konfliktus dinamikájában. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszerek összefonódása miatt a szankciók alkalmazása nemcsak Iránra, hanem a globális kereskedelmi hálózatokra is jelentős hatást gyakorolhat, ami hosszú távon az amerikai dollár dominanciájának kérdését is felvetheti a nemzetközi elszámolásokban.
A feszültséget tovább fokozza, hogy az Egyesült Államok az elmúlt napokban több fronton is keményített álláspontján: 17 iráni állampolgár ellen emeltek vádat egy nagyszabású kibertámadási kampány miatt, miközben az elnök fenyegető üzeneteket fogalmazott meg olyan szövetségesek felé is, mint Omán, amennyiben azok akadályoznák az iráni megállapodással kapcsolatos amerikai törekvéseket. Ezek a lépések együttesen azt jelzik, hogy a washingtoni vezetés minden rendelkezésre álló eszközt bevet a nyomás fokozása érdekében, még akkor is, ha a diplomáciai és gazdasági következmények kiszámíthatatlanok.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
