Vitorlázás – Elutazott Dublinba Érdi Mária! Az MVM Zrt. világ- és Európa-bajnok klasszisa szeptember 7-én kezdi meg szereplését a világbajnokságon. A többszörös olimpikon egy héttel az első rajt előtt érkezik meg a helyszínre, ahol átveszi a hajóját, ellenőrzi a felszerelést, és az utolsó napokat már könnyített edzésmunkával tölti.
Érdi Mária az utolsó vízi edzőtáborát követően tíz napot töltött Magyarországon. A rövid itthoni időszak alatt még folytatta a fizikai edzéseket, mostanra azonban lezárult a felkészülés intenzív szakasza. Dublinban már elsősorban a helyszín és a felszerelés megszokása kerül előtérbe.
„Egy hetünk van arra, hogy átvegyük a hajót, megnézzük, minden megfelelően működik-e, és hozzászokjak a felszereléshez. Innentől már nagyon könnyű edzések következnek, szeptember 7-én pedig megkezdődik a világbajnokság” – mondta Érdi Mária.
A világ- és Európa-bajnok jó előjelekkel érkezik az év fő versenyére az ILCA 6 hajóosztályban . Mint mondta, pályafutása egyik legtudatosabban felépített szezonja áll mögötte. Az év elején még komoly hangsúlyt kapott a műtét utáni állóképesség visszaépítése, később azonban már teljes egészében a versenyzésre tudott koncentrálni.
„Nagyon elégedett vagyok azzal a felkészüléssel, amit egész évben végeztünk. Szerintem az elmúlt egy év, ahogyan felépítettük, a legtudatosabb évem volt a karrieremben. Nagyon örülök annak, hogy most már sportolóként tudtam működni, és nem kellett azon gondolkodnom, hogy vissza kell-e fogni az edzéseken valamilyen fájdalom vagy az erőnlétem miatt. Izgalommal várom, hogy egy ilyen felkészülés után mit tudok kihozni magamból.”
Dublinban ráadásul nemcsak az ellenfelekhez és a várhatóan trükkös szélviszonyokhoz kell alkalmazkodnia. A világbajnokságon új rendszerben rendezik meg a hajrát: a legjobb tíz versenyző jut az utolsó napi éremfutamokba, az addig megszerzett pontjaikat pedig megfelezik. Két éremfutam következik, így a kisebb pontkülönbségek miatt az eddigieknél nagyobb változások történhetnek a végső sorrendben.
A magyar klasszis a céljairól sem beszélt mellé.
„Bármelyik versenyre utazom, ott van a lehetőség arra, hogy megnyerjem. A dublini helyszín nagyon trükkös lesz, szerintem az egész hét arról szól majd, hogyan tudunk folyamatosan alkalmazkodni a váratlan szélfordulókhoz. Minden futamhoz úgy szeretnék hozzáállni, hogy beleadom a maximumot, játékban tartom magam, a végén pedig majd ránézünk az eredménylistára…”
A vb szeptember 7-én kezdődik, az utolsó versenynap pedig szeptember 12-én lesz Dublinban.
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!