A kamarai etika nem politikai fegyver, a szakmai önszabályozás elsősorban a beteget védi, és az egészségügyet nem az ott dolgozók ellenében, hanem velük együtt kell jobbá tenni – közölte az egészségügyi miniszter a kötelező orvoskamarai tagság visszaállításával kapcsolatban.
Hegedűs Zsolt hangsúlyozta, hogy a lépés célja az egységes, szakmai alapú és független etikai önszabályozás, valamint a betegbiztonság erősítése. A kamara nemcsak a korábban elvett jogosítványait kapja vissza, de a jövőben nagyobb szerepet kap a jogalkotásban, az egészségpolitikai döntések előkészítésében, a szakmai szabályozásban, az oktatásban, a továbbképzésben és a minőségbiztosításban is.
Európai mércéhez igazítják a rendszert
A miniszter kiemelte, hogy a cél a rendszer európai szintre emelése.
Európai mércéhez akarjuk igazítani a magyar rendszert: erős szakmai önkormányzatiság, valódi szakmai felelősség és valódi partnerség az állam és az orvostársadalom között
– fogalmazott a tárcavezető.
Hegedűs Zsolt felidézte, hogy az előző kormányzat azután szüntette meg a kötelező kamarai tagságot és vette el az etikai eljárások lefolytatásának lehetőségét, miután a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szakmai és jogi kifogásokat fogalmazott meg a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban. A miniszter szerint ahelyett, hogy érdemben megvitatták volna a szakmai aggályokat, inkább csorbították a köztestület hatáskörét.
Súlyos következmények az etikai rendszerben
A miniszter kitért arra is, hogy az akkori törvényi indoklás azzal vádolta a MOK-ot, hogy visszaél etikai hatalmával. Ezzel szemben a kamara éppen azokkal szemben helyezett kilátásba eljárást, akik valótlan állításokkal és megfélemlítéssel próbálták az orvosokat az új szerződések aláírására kényszeríteni.
A változtatások következménye különösen súlyos volt: míg korábban súlyos etikai vétség esetén az orvos kamarai tagságát fel lehetett függeszteni, vagy ki is lehetett zárni a kamarából, 2023 után az új rendszerben már nem lehetett etikai vétség miatt az orvosi tevékenység gyakorlását felfüggeszteni, a legsúlyosabb szankció pedig a pénzbírság lett.
Hegedűs Zsolt rámutatott, hogy az idő a háziorvosok akkori jogi aggályait igazolta. A Kúria kimondta, hogy bár a háziorvosokat ügyeleti kötelezettség terheli, annak ellátásához szerződés szükséges, és nem lehet egyoldalúan meghatározott szerződést rájuk kényszeríteni. A miniszter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi tárca szakmai kérdésekre szakmai válaszokat ad, ezért állítják most helyre a korábbi rendszert.
A kormányzati döntés értelmében a szakmai-etikai eljárások visszakerülnek a kamarához, ezzel is biztosítva az orvostársadalom és az állam közötti valódi partnerséget.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.