Október 5-ig jelentkezhetnek az alap- és mesterképzésben tanuló hallgatók a STAT WARS UNI elnevezésű országos statisztikai csapatversenyre.
A megmérettetést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal (MEKH) együttműködésben hirdeti meg. A versenyre két- vagy háromfős csapatok nevezését várják.
Adatok elemzése és bemutatása
A résztvevőknek gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatok elemzésében, értelmezésében és látványos bemutatásában kell bizonyítaniuk felkészültségüket. A feladatokat neves hazai egyetemek oktatóiból, valamint a KSH, az MNB és a MEKH szakértőiből álló zsűri értékeli.
A verseny három online fordulóból és egy helyszíni döntőből áll, amelynek a KSH budapesti székháza, a Statisztikai Palota ad otthont december 15-én.
A versenyen való részvétel és a nevezés is ingyenes. A dobogós helyezést elérő csapatok pénzjutalomban részesülnek, amelyet a tagok egyenlő arányban osztanak meg egymás között:
- első helyezett: bruttó 1 050 000 forint
- második helyezett: bruttó 750 000 forint
- harmadik helyezett: bruttó 600 000 forint
Jelentkezni október 5-én éjfélig lehet, a versennyel kapcsolatos további részletek a hivatalos oldalon érhetőek el.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.