A vádirat szerint a férfi idén májusban, egyik ismerősével Kiskunhalas belvárosában sétálgatott. Velük szemben sétált a 75 éves sértett és a botjára támaszkodó barátnője, és a vádlott észrevette, hogy a sértett nyakában egy arany nyaklánc lóg. A férfi azért, hogy az ékszert megszerezze, utánuk fordult, álcázásképpen felvett egy orvosi szájmaszkot, majd odafutott a sértetthez és megpróbálta kitépni a nyakából a nyakláncot.
A vádlott azonban nem járt sikerrel, mivel az ékszerre a sértett is ráfogott, így az nem szakadt el. Ezután az elkövető két méteren keresztül tolta maga előtt a sértettet, közben folyamatosan rángatta a nyakláncot és a ruháját. A sértett barátnője bottal többször megütötte a vádlottat, aki ennek ellenére végül kitépte az ékszert a sértett nyakából és elfutott. A férfi a rablással több mint 300.000 forintos kárt okozott a sértettnek. A sértett életkoránál fogva a bűncselekmény elhárítására csak korlátozottan volt képes.
Az elkövetőt rablás miatt korábban már többszörös visszaesőként elítéltek, így jelen eljárásban már erőszakos többszörös visszaesőként áll majd bíróság elé. A járási ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Forrás: Magyarország Ügyészsége.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.