A 23 éves Cs. Dominik szeptember 18-án délelőtt ment be egy tápiószelei üzletbe, ahol nyolc tusfürdőt rejtett a bevásárlótáskájába, összesen közel 10 ezer forint értékben. Az alkalmazottak észrevették, és többször felszólították, hogy mutassa meg a táskája tartalmát. Cs. Dominik ennek nem tett eleget, inkább a kijárat felé indult. Az egyik dolgozó megpróbálta feltartóztatni, azonban a férfi fellökte, majd a zsákmánnyal együtt kifutott az üzletből. A munkatársak utánaeredtek, és nem messze a bolttól utolérték, majd a rendőrök kiérkezéséig visszatartották.
A bejelentésre a Nagykátai Rendőrkapitányság járőrei érkeztek, akik átvizsgálták a férfi ruházatát és a csomagjait, amelyekből előkerült mind a nyolc termék. Egy pipát, valamint egy fehér port tartalmazó dobozt is találtak, amire az elkövető a rendőröknek azt mondta, hogy a por kristály. Az anyag pontos összetételét szakértők vizsgálják. Amennyiben bebizonyosodik, hogy kábítószerről van szó, a gyanúsítottnak emiatt is felelnie kell.
A járőrök előállították a Nagykátai Rendőrkapitányságra Cs. Dominikot, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A történteket részben elismerte. A 23 éves gyanúsítottnak nem ez volt az első vagyon elleni ügye. Korábban több lopás miatt is elmarasztalták, és a mostani eset idején két eljárás is folyamatban volt vele szemben. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Forrás: Police.hu.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.