A ScienceDaily beszámolója szerint a kutatók új elmélettel álltak elő a Stonehenge rejtélyes, hattonnás oltárkövének származásával és szállításával kapcsolatban. A Sheffield Hallam Egyetem és az ausztráliai Curtin Egyetem szakértőiből álló csoport az ősi jégmozgásokat elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a brit jégkorszak gleccserei jelentős szerepet játszhattak a kő Skóciából való elmozdításában. A vizsgálatok szerint a kőzet az Orcadian-medencéből indulhatott el, és akár a mai Északi-tenger alatt fekvő Dogger-padig is eljuthatott a jégtömegek segítségével, ahonnan az őskori embereknek még több száz kilométert kellett szállítaniuk a Salisbury-síkságig.
A Stonehenge központi eleme egy hattonnás homokkő megalit, amelyről a tudósok ma már biztosan állítják, hogy északkelet-Skóciából származik, mintegy 700 kilométeres (435 mérföldes) távolságból. Ez a hatalmas távolság az egyik legizgalmasabb kérdést veti fel a műemlékkel kapcsolatban: hogyan volt képes egy ilyen méretes kőtömb megtenni ezt az utat? A kutatók ásványi szemcsék kormeghatározását és számítógépes jégtakaró-modellezést ötvöztek, hogy rekonstruálják a lehetséges útvonalat.
Dr. Remy Veness, a Sheffield Hallam Egyetem kutatója és a tanulmány társszerzője kiemelte, hogy bár az oltárkő skóciai eredete már bizonyított, a Salisbury-síkságig vezető 700 kilométeres út részletei továbbra is élénk szakmai viták tárgyát képezik. A kutatás új, hihető magyarázatot kínál az utazás egy szakaszára, amely arra utalhat, hogy a Doggerland lakói már jóval a Stonehenge megépítése előtt kulturális jelentőséget tulajdoníthattak a kőnek.
A szakértők hipotézise szerint az oltárkő annyira fontos lehetett, hogy a közösségek hajlandóak voltak legalább kétszer is elmozdítani: először azért, hogy megmentsék az utolsó jégkorszak végén emelkedő tengerszint okozta elmerüléstől, majd később azért, hogy eljuttassák végső nyughelyére, a Salisbury-síkságra.
Doggerland egy egykori neolitikus táj volt Anglia keleti partjainál, amely ma az Északi-tenger alatt nyugszik. Mivel ezen a területen nincsenek természetes kőzetkibúvások, minden ott talált nagyobb kőnek máshonnan kellett érkeznie, valószínűleg gleccserek szállították őket. A szakértők szerint az oltárkő a jég által lerakott kőzet lehetett a Dogger-pad régiójában, amelyet a helyi lakosok a táj változásaival és a tengerszint emelkedésével párhuzamosan tovább mozgathattak.
A kő innen a Berkshire Ridgeway felé kerülhetett, amelyet Európa legrégebbi útjának tartanak. Ez az útvonal a Stonehenge építésének idején is használatban volt, és fontos folyosót biztosíthatott a Salisbury-síkság irányába. A gleccserek azonban csak a folyamat egy részét magyarázzák, hiszen a jégtakarók nem érték el Dél-Angliát, így a kőzet végső célba juttatása mindenképpen emberi beavatkozást igényelt.
Dr. Anthony Clarke, a Curtin Egyetem Föld- és Bolygótudományi Karának munkatársa szerint a bizonyítékok egy bonyolult, több szakaszból álló utazásra mutatnak. A modellezés egyértelműen jelzi, hogy a gleccserek csak részben szállíthatták a követ, így a fennmaradó több száz kilométert az őskori közösségeknek kellett megtenniük. Ez a felismerés megerősíti azt a következtetést, hogy a kőzet mozgatása szándékos, gondosan megtervezett folyamat volt, amely szárazföldi vontatást, valamint folyami vagy tengerparti szállítást is magában foglalhatott.
A kutatók szerint a gleccserek nem kínáltak közvetlen utat a forrásvidéktől a Stonehenge-ig, ami alátámasztja az emberi szállítás szükségességét. A kőzet útja valószínűleg szakaszos volt, kihasználva a korabeli földrajzi adottságokat és a rendelkezésre álló közlekedési útvonalakat.
Egy ilyen méretű kő mozgatása a neolitikus közösségek részéről rendkívüli együttműködést és a táj alapos ismeretét követelte meg. A kutatók szerint a tervezés és a koordináció szintje eddig alulértékelt volt a történeti kutatásokban. A mostani eredmények rávilágítanak arra, hogy a geológiai elemzés és a számítógépes modellezés kombinációja hogyan segíthet megoldani a Stonehenge építésével kapcsolatos évszázados rejtélyeket.
Dr. Clarke hangsúlyozta: „Egy ilyen méretű kő ilyen hosszú távon történő szállítása tervezést, koordinációt és a táj mélyreható ismeretét igényelte – nem is beszélve a hatalmas elszántságról”.
A jövőbeli kutatások célja, hogy még pontosabban meghatározzák az oltárkő északkelet-skóciai forráshelyét, és részletesebben feltérképezzék azokat az útvonalakat, amelyeket az őskori közösségek a kő délre szállításához használhattak. A projekt a Sheffield Hallam Egyetem és a Curtin Egyetem együttműködésében valósult meg, a Sheffieldi Egyetem, a Wessex Archaeology és a Bristoli Egyetem szakértőinek közreműködésével.
A tudományos munka jelentősége abban rejlik, hogy új perspektívát nyit a neolitikus ember technológiai és szervezési képességeinek megértéséhez, miközben a táj változásait is figyelembe veszi. A kutatók remélik, hogy a jövőben további geológiai minták elemzésével még pontosabb képet kaphatnak a kőzet eredetéről.
A tanulmány, amely a Journal of Quaternary Science című folyóiratban jelent meg, rávilágít arra, hogy a modern technológia miként képes fényt deríteni az őskori építkezések logisztikai kihívásaira. A kutatócsoport munkája nemcsak a Stonehenge-re, hanem a korabeli emberi közösségek mobilitására és társadalmi szervezettségére is új fényt vet.
A vizsgálatok megerősítik, hogy a Stonehenge építése nem csupán fizikai erőfeszítést, hanem komplex társadalmi összefogást és hosszú távú tervezést igényelt, amelynek során a természetes folyamatok, mint a gleccserek mozgása, csak az első lépést jelentették egy sokkal hosszabb és bonyolultabb folyamatban.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
