Hagyományőrző bemutatók és ismeretterjesztő előadások várják az érdeklődőket a Barbár Napok elnevezésű rendezvényen a BTM – Aquincumi Múzeum és Régészeti Parkban október első szombatján és vasárnapján.
A látogatók hagyományőrző csapatok segítségével ismerkedhetnek meg a kelták és a germánok mindennapjaival. A program során lehetőség nyílik ellátogatni a törzsek képviselőinek táboraiba, megfigyelni szokásaikat, öltözetüket, valamint kipróbálni fegyvereiket.
A tradicionális mesterségek modern művelői bemutatókat tartanak a növényi festéstől a fazekasságon át a nemezelésig. A kézműves foglalkozásokon barbár-ihletésű emléktárgyakat készíthetnek a résztvevők.
A múzeum régészei ismeretterjesztő előadásokkal és vezetésekkel készülnek, emellett az intézmény ős- és népvándorlás kori gyűjteményi raktárát bemutató sétát is szerveznek az érdeklődőknek.
Kiállítások és kurátori tárlatvezetések
Kurátori vezetéssel tekinthető meg a Voltunk, mint ti – Arcrekonstrukciók a római korból című kiállítás. A tárlat tizenhat egykori aquincumi lakos – köztük több „barbár” származású személy – lehetséges sorsába enged bepillantást a régészeti kutatások és az arcrekonstrukciók segítségével.
Szintén kurátori vezetéssel látható A pesti oldal új urai – Szarmaták Aquincum szomszédságában című kiállítás, amely a szarmaták történetét helyezi a középpontba.
A rendezvényt vadászmadár bemutató, gyógynövényséta, bátorságpróba és kincskereső játék is gazdagítja, a belépés III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező lakosoknak ingyenes.
A program a Budapesti Történeti Múzeum – Aquincumi Múzeum és Régészeti Park szervezésében, a Múzeumok Őszi Fesztiválja részeként valósul meg.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.