A kormány döntést hozott az M49-es gyorsforgalmi út román határig tartó második ütemének folytatásáról, amellyel megépül a kétszer kétsávos út Szatmárnémeti irányába – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter.
Vitézy Dávid tájékoztatása szerint a 45 kilométeres, kétszer kétsávos szakasz közvetlen gyorsforgalmi kapcsolatot teremt majd az M3-as autópályáról Mátészalka érintésével Csenger, majd Szatmárnémeti felé. A projekt részeként egy új határátlépési pont is létesül. Az M3-astól Ököritófülpösig tartó szakasz az idei ősszel készül el, míg a román határig tartó folytatást 2029-re kell befejezni.
Örökölt beruházás és finanszírozási nehézségek
A miniszter kiemelte, hogy a kormányzat egy olyan beruházást örökölt, amelyre 2024 óta létezett kivitelezési szerződés a Duna Aszfalttal, azonban a korábbi döntések miatt nem állt mögötte stabil finanszírozás. A szerződés értelmében a kormányzatnak mintegy bruttó 190 milliárd forintot kell biztosítania a projektre.
A fedezetét Lázár János a választások előtt elvonta és áttette a Mohácsi hídra, a kivitelező számlái mögött nem volt fedezet, miközben az építkezés haladt.
Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a korábbi döntések csak a kivitelezőnek kedveztek volna, mivel a számlák kifizetésének elmaradása esetén késedelmi kamatokat is fizetnie kellett volna a minisztériumnak. A területszerzés és -előkészítés a tervezett 20 hónap helyett több mint három éve zajlik, a beruházás finanszírozását azonban úgy ütemezik át, hogy az út 2029. június 30-ig elkészülhessen.
Nemzetközi kapcsolat és költségvetési hatások
A munka jelentőségét növeli, hogy Románia is halad a saját oldalán: a Szatmárnémeti és Óvár közötti csatlakozó gyorsforgalmi út kivitelezési szerződését már aláírták, és a tervek szerint 2029 tavaszára készül el. A két beruházás együttesen teremti meg a gyorsforgalmi kapcsolatot Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye és Észak-Erdély között.
A miniszter kitért arra is, hogy az örökölt beruházások, mint az M49-es vagy a Mohácsi híd, jelentős kiadásokat jelentenek a következő évek központi költségvetésében. Emiatt a 2027-es költségvetést már az indulásnál többszáz milliárd forintnyi közúti beruházás terheli, még új projektek elindítása nélkül is. Ennek ellenére a tárca keresi a mozgásteret az országos közutak régóta halogatott felújításához szükséges források megtalálására.
A kormányzati döntés értelmében a beruházás folytatása biztosított, így a határidők betartásával 2029-re létrejöhet a tervezett gyorsforgalmi összeköttetés a két ország között.
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!