Krasznahorkai László műveinek fordítói a szöveghűség és a szerzői világ viszonyáról vitáztak

A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján kerekasztal-beszélgetést tartottak, amelynek központi témája az volt, hogy a műfordítóknak a szövegre vagy a szerző által képviselt világra kell-e helyezniük a hangsúlyt Krasznahorkai László műveinek átültetésekor.

A magyar nyelven zajlott rendezvényen hat különböző nyelvre fordító szakember osztotta meg tapasztalatait: Ottilie Mulzet (angol), Mari Alföldi (holland), Elzbieta Sobolewska (lengyel), Christina Viragh (német), Gabriela Magová (szlovák) és Olekszandr Veselényi (ukrán). A beszélgetést Christina Viragh svájci író és műfordító moderálta.

Elzbieta Sobolewska hangsúlyozta, hogy a fordító munkájának alanya nem a szerző, hanem a létrehozott szöveg, amelyhez a szakember rendelkezik a szükséges tudással és módszerekkel. Kiemelte a zeneiség fontosságát is:

Nekünk fordítóknak nem a szerző a munkánk alanya, hanem a szöveg, amit létrehozott. Ehhez van tudásunk, módszerünk és szakmai mandátumunk

A zeneiség párhuzamát osztotta Olekszandr Veselényi is, aki szerint a fordító olyan, mint a zongorista, aki a kottát, azaz az eredeti szöveget interpretálja. Hozzátette, hogy az író személyes jelenléte és felolvasásainak belső ritmusa nagy segítség a munka során. Az ukrán fordító felidézte Az ellenállás melankóliája című regény ukrán megjelenését, amely iránt a Nobel-díj hírének hatására is nagy érdeklődés mutatkozott.

A nyelv saját akarata

Ottilie Mulzet arról beszélt, hogy erős szellemi kapcsolat fűzi az író szövegeihez, amelyeken keresztül érzi a mögöttes tartalmakat. Kiemelte, hogy a nyelvnek saját akarata van, és Krasznahorkai László is arra kérte, ne az angol nyelv elvárásai szerint fordítson, hanem a szöveg belső logikáját kövesse.

Mari Alföldi rámutatott, hogy a fordítónak figyelembe kell vennie az írói szándékot, még akkor is, ha a szereplők a szövegben pontatlanul idéznek vagy tévednek. Christina Viragh szerint a fordító feladata az is, hogy a non-verbális energiákat szavakkal fejezze ki, míg Gabriela Magová úgy fogalmazott, hogy a műfordító egyfajta „egyszerű munkás”, a lefordított szöveg pedig az eredeti mű egy sajátos verziója.

Krasznahorkai László műveit eddig összesen 38 nyelvre fordították le. A legtöbb, szám szerint tizennégy kötet német nyelven érhető el. A legszélesebb körben az 1985-ös Sátántangó terjedt el, amely először 1990-ben jelent meg németül, Hans Skirecki fordításában.

A beszélgetés rávilágított arra a komplex folyamatra, ahogyan a fordítók a szerzői szándékot és a szöveg sajátos ritmusát igyekeznek összehangolni a különböző nyelvi környezetekben.