Ez év tavaszán jutott a hatóság tudomására, hogy egy paksi férfi lőfegyverré alakított légfegyverrel rendelkezik, a nyomozás során pedig további öt társára figyeltek fel a rendőrök. A csoport tagjai többnyire együtt jártak lőtérre, valamint alkalmanként rágcsálóirtásra vagy egyéb vadászatra is vállalkoztak.
A napokban a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, a paksi és bonyhádi rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei két paksi, két hidasi, egy bonyhádi és egy nagymányoki férfit fogtak el. Az érintetteknél egyenként legalább egy lőfegyvernek minősülő légfegyvert találtak. A szaktanácsadó által vizsgált hat fegyver közül a leggyengébb is több mint ötször akkora energiával lőtte ki a lövedéket, mint amekkora a légfegyvereknél engedély nélkül megengedett, a legerősebb darab csőtorkolati energiája pedig elérte a 131 joule-t. Az ilyen teljesítményű eszközök súlyos, akár halálos sérülést is okozhatnak.
Az intézkedések során a rendőrök összesen 15 fegyvert, továbbá távcsöveket, éjjellátókat, lövedékeket, alkatrészeket és kiegészítőket foglaltak le. A férfiakat előállították, gyanúsítotti kihallgatásuk során – egy kivétellel – részben beismerő vallomást tettek. A nyomozók vizsgálják a fegyverek beszerzési forrását, az esetleges kereskedelmi tevékenységet, valamint azt, hogy felmerül-e állatkínzás vagy orvvadászat gyanúja. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán indult eljárás keretében mind a hat férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatásukat.
Forrás: Police.hu.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.