A magyar kis- és középvállalkozások számára 270 milliárd forintnyi kamatmentes uniós hitelforrás vált elérhetővé a Ganz Ábrahám program keretében, jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter.
A miniszter közösségi oldalán közzétett videóüzenetében hangsúlyozta, hogy a program célja a vállalkozások fejlesztéseinek támogatása. Olyan cégeket kívánnak segíteni, amelyek eddig a hiányzó forgótőke vagy a magas kamatterhek miatt nem tudtak beruházásokat megvalósítani.
Két lépésben valósul meg a támogatás
Kapitány István emlékeztetett arra, hogy szeptemberben már mintegy 800, többségében vidéki turisztikai vállalkozás részesült 10 millió forintos fejlesztési támogatásban. A mostani program a teljes kis- és középvállalkozói szektort lefedi, a mikrovállalkozásoktól a középvállalatokig, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül.
A támogatási rendszer két lépcsőben valósul meg. Az első szakaszban azoknak nyújtanak segítséget, akik már benyújtották forgóeszköz hitelkérelmüket; számukra 30 milliárd forinttal bővítik a rendelkezésre álló hitelkeretet.
A második lépés a fejlesztésről szól, aki gépet venne, bővítene, digitalizálna, energiát takarítana meg, az nulla százalékos beruházási hitelt vehet igénybe. A nagyobb beruházásokhoz beszállítóknak és az exportálóknak akár 1 milliárd forint is elérhető.
A miniszter kiemelte, hogy a program a beruházások ösztönzését szolgálja, legyen szó gépbeszerzésről, bővítésről, digitalizációról vagy éppen energiamegtakarítási célú fejlesztésekről.
Az érdeklődő vállalkozások az igényléseket az MFB Pont Plusz irodákban nyújthatják be, a részletes tájékoztatás pedig a Magyar Fejlesztési Bank felületein érhető el.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.