Újraindította ebben az évben a Főnix lakásprogramot a debreceni önkormányzat: a kezdeményezés célja a városban dolgozó 35 év alatti fiatal munkavállalók lakhatásának segítése, jelentette be szerdán sajtótájékoztatón a megyeszékhely polgármestere.
Papp László elmondta, hogy a közgyűlési döntés alapján kiterjesztik a pályázók körét. Ennek köszönhetően a munkáltatók mellett a program keretében támogatott foglalkoztatottak már közvetlenül is pályázhatnak a programba bevont lakásokra.
Támogatott lakhatás fiataloknak
Az eddigi finanszírozási konstrukciót változatlanul fenntartva az önkormányzat továbbra is biztosítja a bérleti díj egyharmadát támogatás formájában a bérbeadó számára az 5 éves bérleti időszak alatt, a bérlő pedig igénybe vehet munkáltatói támogatást. A program célja, hogy a 35 év alatti, Debrecenben dolgozó, határozatlan idejű foglalkoztatási jogviszonnyal rendelkező, a verseny- és közszférában dolgozó fiatal munkavállalók lakhatását támogassa, elősegítve ezzel a helyben maradást és a munkaerő megtartását.
A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint a foglalkoztatottak is a programba bevont ugyanazon lakáskontingens körből választhatnak lakásokat, mint a munkáltatók. A program keretében 31 és 47 négyzetméter közötti hasznos alapterületű, bútorozatlan, légkondicionált, beköltözhető állapotú lakások bérelhetők a Cívis Ház Zrt.-től.
Együttműködés a lakhatási kihívásokért
A program megvalósítása során az önkormányzat együttműködik a helyi ingatlanfejlesztőkkel és lakástulajdonosokkal, akik biztosítják a programba bevonható lakásállományt. Ezen lakásokat a programban részt vevő munkáltatók – amelyek között multinacionális cégek, kis- és középvállalkozások, valamint állami vagy önkormányzati feladatot ellátó költségvetési szervek is lehetnek – vehetik bérbe, majd biztosíthatják azokat foglalkoztatottjaik számára.
A program komplex módon enyhítheti a debreceni fiatalok lakhatási kihívásait: a lakáskínálat növelésével mérsékelhetik az ingatlanárak és a bérleti díjak növekedésének ütemét. Az önkormányzat tájékoztatása szerint év végére az ingatlanfejlesztő nyilatkozata alapján 15 lakás áll a pályázók rendelkezésére végleges használatbavételi engedéllyel. További 82 lakás rendelkezésre bocsátására előreláthatólag 2027 első félévében kerülhet sor, a további 132 lakást érintő kontingens pedig várhatóan 2027 második felében lesz igényelhető.
A 2024 áprilisában indított Főnix lakásprogram Magyarországon egyedülálló lakhatási támogatási formának számít, amely a piaci bérleti díjak egyharmadának átvállalásával segíti a fiatalokat.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.