Díszparancsot és okleveleket adtak át Kecskeméten azoknak a tűzoltóknak, akik augusztus végén és szeptember elején segítettek a szerbiai Delibláti-homokpusztán pusztító tűz oltásában.
Pósfai Gábor, Magyarország belügyminisztere október 15-én Kecskeméten részesítette elismerésben azt a tizenkét hivatásos tűzoltóból álló egységet, amely augusztus 25. és szeptember 1. között vett részt a szerbiai nemzetközi segítségnyújtásban. A magyar csapat feladata a Delibláti-homokpusztán egy négyezer hektáros terület átvizsgálása, valamint az égő és izzó részek oltása volt, emellett a tűzoltógépjárművek közlekedését biztosító fő stratégiai útvonalat is megtisztították a kiégett fáktól.
A Bács-Kiskun megyei tűzoltókból álló egység a napi feladatok mellett állandó készenlétet adott, és két alkalommal vettek részt azonnali beavatkozásban. A szerb katasztrófavédelmi szektor helyszíni vezetői elismerően nyilatkoztak a magyar csapat tevékenységéről, a szerb belügyminiszter pedig külön megköszönte, hogy az egység a nap 24 órájában rendelkezésre állt.
A rendezvényen Pósfai Gábor díszparancsot és belügyminiszteri díszokleveleket adott át, a díszparancsot Tóth Imre tű. alezredes, az egység parancsnoka vette át. Emellett dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a Luka Causic, Szerbia belügyminiszter-helyettese, veszélyhelyzet-kezelési főigazgató elismerő oklevelét adta át a tűzoltóknak.
Forrás: Katasztrófavédelem.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.