2024. május 29-én kötött együttműködési megállapodást a főkapitányság és a tudományegyetem szekszárdi kara, melynek célja, hogy egymás működését kölcsönös segítsék, a bűnmegelőzés ügyét előmozdítsák, a társadalmi prevenciós edukációt fejlesszék. A rendőrség vállalta, hogy az egyetemi kutatásokban együttműködik a hallgatókkal, továbbá az egyetemi felsőoktatás elméleti és gyakorlati ismeretanyagainak szélesítésében is részt vállal. Az együttműködési megállapodásban rögzítették, hogy a két szakmai szervezet a saját lehetőségein belül a mindennapi munkában, oktatásban is segíti egymást.
A napokban az egyetem elsőéves szociálpedagógus hallgatói látogattak tanárukkal – dr. Varga István adjunktussal – és a szekszárdi Humánszolgáltató Központ vezetőjével, Tolácziné Varga Zsuzsannával a főkapitányságra, ahol dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, főkapitány fogadta őket. A leendő szociálpedagógusok a rendőrség és a szociális szféra kapcsolódási pontjairól és az együttműködés fontosságáról beszélgettek.
Mindkét fél egyetértett abban, hogy a rendőrség és a szociális szféra munkája számos ponton kapcsolódik egymáshoz. Mindkét terület fontos szerepet tölt be az emberek biztonságának, jóllétének és védelmének megteremtésében. A hatékony együttműködés különösen fontos a veszélyeztetett gyermekek, az idősek, a krízishelyzetbe került emberek, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak segítésében. A rendszeres kapcsolattartás, az információk megfelelő megosztása és az összehangolt intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy a segítség időben és a megfelelő helyre érkezzen. A közös cél egy biztonságosabb közösség, ahol a bajba jutott emberek nem maradnak egyedül.
Forrás: Police.hu.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.