A Fidesz elnöke a digitális polgári körök országos táborában értékelte a kormányzati munkát, és éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kabinet tevékenységével szemben.
Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés.
A volt miniszterelnök a lakiteleki Hungarikum Ligetben zajló kétnapos rendezvény zárónapján tartott beszélgetésen azt mondta: „ma a rombolás zajlik”, amit a korábbi kormány létrehozott az elmúlt 16 évben, „azt mind rombolják”, és „komoly ember” nem tudja megmondani ebben a pillanatban, hogy ebből lesz-e valaha is építkezés, csak azt tudja mondani, hogy ma ilyen nincs, és nem is lát erre vonatkozó terveket.
Orbán Viktor a Fideszt nagy történelmi kormányzó pártnak nevezte, szerinte ugyanakkor a Tisza Párt „egyelőre csak egy múló jelenség”. Hozzátette, a Tiszából is lehet nagy történelmi kormányzópárt, ha megcsinálja, amit Fidesz: új szellemi alapot teremt, és azon történelmi rekordot jelentő gazdasági teljesítményt mutat be. Bár még csak öt hónapja vannak kormányon, ő jelenleg nem ezt, hanem a rombolást látja – jegyezte meg.
A volt miniszterelnök szerint a jövőbeli megítélés azon múlik majd, hogy a Tisza Párt képes lesz-e érdemi szellemi és gazdasági alapokat teremteni az országban.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.