A magyarországi Ság hegy is felkerült a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniójának (IUGS) a legfontosabb földtani örökségi helyszíneket tartalmazó nemzetközi listájára.
Világszintű elismerés a magyar tanúhegynek
A Föld legjelentősebb geológiai csodáit bemutató, úgynevezett Harmadik 100-as listát a portugáliai Algarvensis Geoparkban november 4. és 8. között zajló nemzetközi rendezvényen hozták nyilvánosságra. Az IUGS szakértői testülete a világ 47 országának 100 új helyszínét választotta be a gyűjteménybe, amelynek előzménye a 2022-ben, illetve 2024-ben kihirdetett első és második százas lista volt.
A Vas megyében, Celldömölk térségében fekvő Ság hegy egy egykori bazalt tanúhegy, amelynek belső szerkezetét az egykori bányászat tárta fel. A helyszín kiemelkedő földtudományi jelentőségével érdemelte ki a nemzetközi elismerést.
Történelmi jelentőségű geofizikai mérések
A hegyhez fűződik a geofizika egyik mérföldköve is: Eötvös Loránd munkatársaival itt hajtotta végre 1891-ben az első terepi méréseket az általa kifejlesztett torziós mérleggel. A felszín alatti geológiai felépítés, a helyi tömegeloszlás apró változásait a hagyományos ingáknál jóval pontosabban érzékelő műszer nyitotta meg az utat a műszeres geofizikai kutatások előtt.
Az IUGS döntésével a Ság hegy olyan ikonikus földtani helyszínek mellé került fel a listára, mint a japán Fuji-hegy, a norvég fjordok vagy az észak-amerikai Szent András-törésvonal.
A program célja és háttere
Az IUGS földtani örökségi helyszíneit a nemzetközi szervezet kiemelkedő tudományos értékük, valamint a földtani képződmények, folyamatok és felfedezések kivételes példái alapján választja ki. Ezek a helyszínek a Föld és a földtörténet megértése szempontjából a világ legjelentősebb pontjai közé tartoznak.
A minősítés célja a kivételes tudományos értékű geológiai formációk megbecsülésének növelése, oktatási hasznosításuk elősegítése és hatékonyabb védelme. 2022 óta több mint 1000 szakértő – 90 országból és 20 nemzetközi szervezetből – járult hozzá a programhoz helyszínjavaslatokkal és a tudományos jelentőség kiértékelésével.
A 100 új helyszín közül a legtöbb, 34 Európában, 22 Amerikában, 22 az ázsiai-csendes-óceáni térségben, 6 a Közel-Keleten, 2 az Antarktiszon, 3 pedig a nyílt tengeren található.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.