A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői információi alapján egy 34 éves kaposvári lakos rendszeresen hoz be külföldről kábítószert, amelyet aztán a megyeszékhelyen értékesít. Az adatgyűjtést követően a rendőrök azonosították a férfit, majd november 4-én a lakásán és az általa használt gépkocsiban kutatást tartottak.
Az intézkedés során több mint 300 gramm kábítószergyanús növényi származékot, valamint a terjesztéshez és adagoláshoz szükséges digitális mérleget, őrlőket, készpénzt és mobiltelefont foglaltak le. Az eljárás során a rendőrök a férfi vevői körét is feltérképezték. Gyanúsítottként hallgattak ki egy kaposmérői lakost, aki a nyomozás adatai szerint az elmúlt időszakban több tucat alkalommal vásárolt marihuánát a dílertől, valamint elszámoltatták a férfi élettársát is, aki rendszeresen fogyasztott az átadott anyagból. A velük szemben alkalmazott droggyorsteszt mindkét esetben pozitív eredményt mutatott.
A kaposvári elkövetőt kábítószer-kereskedelem bűntett, továbbá kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, két társa ellen pedig kábítószer birtoklása vétség miatt folytatódik az eljárás.
Forrás: Police.hu.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.