Tizedik születésnapját ünnepelte a Mecsek Enduro
Jubileumi versenyéhez érkezett Magyarország meghatározó enduro viadala, ahol a résztvevőknek 32 kilométeres távot és 1300 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeniük.
Jubileumi versenyéhez érkezett Magyarország meghatározó enduro viadala, ahol a résztvevőknek 32 kilométeres távot és 1300 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeniük.
Két rangos nemzetközi sorozat fináléjában is remekeltek a magyar downhill versenyzők október első hétvégéjén, Szepesi Colin győzelmet aratott, Hittmann Tibor pedig ezüstérmet szerzett.
A VESC Cycling Team versenyzője, Bokros Csenge az első helyen végzett a Belgian Enduro Cup szezonzáró futamán, míg csapattársa, Horváth Áron a tizedik lett.
A DVTK Cycling Team versenyzője mindhárom versenyszámban a dobogó második fokára állhatott fel a szlovákiai Poráčban megrendezett viadalon.
A magyar downhillversenyző mindössze 58 ezredmásodperccel maradt le a győzelemről az U15-ös korosztályban az ausztriai iXS International Rookies Championships döntőjében.
Negyedszázad után ismét az Egri várban ért célba a Maraton Challenge mezőnye, amely szeptember 12-én Egerben zárta idei versenysorozatát.
Kiválóan szerepeltek a magyar kerékpárosok a szlovén enduro országos bajnoksággal egybekötött SloEnduro-sorozat maribori állomásán.
A VESC Cycling Team versenyzője, Bokros Csenge az elit nők között bizonyult a legjobbnak a belgiumi Bouillonban megrendezett enduróversenyen.
A szlovákiai Kubínska Hoľán megrendezett Kenda Weltide SPDH 2026 negyedik állomásán három magyar kerékpáros is érmet szerzett.
Bár a Val di Sole-i világbajnokságon elmaradtak a kiemelkedő helyezések, a magyar válogatott tagjai biztató teljesítményt nyújtottak, ami megalapozhatja a jövő évi olimpiai kvalifikációt.
Szeptembertől három új településen indít kerékpáros utánpótlás-képzést az Újbuda Mountain Bike és Szabadidő SE, tovább bővítve ezzel eddigi bázisainak körét.