Ebben a tanévben is térítésmentesen igényelhető a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás, amelyet az iskolai keretek között kapnak meg a tanulók.
Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos a keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, az oltást azok kérhetik, akiknek a lánya vagy a fia hetedik évfolyamra jár. A szülők a tanév első napjaiban megkapják a tájékoztatót az oltásról és annak fontosságáról, majd szeptember 15-ig kell a szülői hozzájáruló nyilatkozatot kitöltve, aláírva visszajuttatni az iskolába.
A védelem fontossága
A szakember kitért arra, hogy a HPV elleni vakcina akkor a leghatékonyabb, ha még a szexuális élet megkezdése előtt beadják. A HPV okozta fertőzés nagyon gyakori, szinte mindenki átesik rajta az élete során legalább egyszer.
Az oltás a HPV okozta rosszindulatú daganatos megbetegedés ellen véd, kevés ilyen rákmegelőző védőoltás létezik.
A tisztifőorvos felidézte, hogy a lányok HPV elleni iskolai kampányoltása 2014-ben kezdődött, a fiúké pedig 2020-ban. Kiemelte, hogy a fiúk védettsége is fontos, hiszen a vírus náluk is okozhat jó- és rosszindulatú elváltozást.
Magas átoltottsági arányok
Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy az HPV elleni átoltottság az érintett korosztályban viszonylag magas. A lányok esetében 75 százalékos az arány, szemben a 69 százalékos uniós átlaggal, míg a fiúknál a magyar adat 61 százalék, az uniós átlag pedig 51 százalék. Hozzátette, hogy mindenképpen szeretnék ezt az átoltottsági arányt tovább növelni.
A vakcinát az iskolaorvos adja be a felkarba, két alkalommal, 6 hónap különbséggel. A védettség kialakulásához mindkét oltás beadása szükséges.
Az érintett szülőknek érdemes figyelniük a határidőre, hogy gyermekük részt vehessen a térítésmentes megelőző programban.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.