Nem igaz, hogy a mai fiataloknak összességében több érzelmi és viselkedési problémájuk lenne, mint a korábbi generációknak, az elmúlt mintegy negyven évben inkább a nehézségek jellege változott meg – állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának (ELTE PPK) kutatói egy nemzetközi együttműködésben végzett vizsgálatban.
Az ELTE csütörtökön közzétett közleménye szerint a Clinical Child and Family Psychology Review című szakfolyóiratban megjelent kutatás cáfolja azt az általánosan elterjedt vélekedést, miszerint a mentális egészséggel kapcsolatos problémák egyre gyakoribbak lennének a fiatalabb nemzedékek körében.
Metaanalízis 175 kutatás alapján
A vizsgálat során az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet munkatársai 175 reprezentatív, a világ különböző pontjairól származó kutatás adatait vetették alá metaanalitikus elemzésnek. Céljuk az volt, hogy objektív képet kapjanak az 1 és 18 év közötti fiatalok érzelmi és viselkedési problémáinak változásáról az elmúlt 30–40 évben.
A szakemberek a PubMed, a Web of Science, a Scopus, az EBSCO és a Google Scholar adatbázisaiban kerestek olyan vizsgálatokat, amelyek a standardizált Child Behavior Checklist kérdőív szülők, tanárok és a fiatalok által kitöltött változatait használták.
A kutatás az 1981 és 2019 közötti adatokat vizsgálta, moderátorváltozóként pedig az életkort, a nemet, a válaszadási arányt és a földrajzi elhelyezkedést vette figyelembe.
Eltolódások a tünetterületeken
Vekety Boglárka, a tanulmány első szerzője elmondta, az elemzések szerint az összesített tünetterhelés mértéke az elmúlt negyven évben nem változott, ugyanakkor bizonyítékot találtak az egyes tünetterületeken bekövetkezett változásokra.
Míg bizonyos problémák – például az agresszió vagy a szabályszegő viselkedés – csökkentek, addig mások, mint a szorongás, növekedtek a korcsoport, a nem és a földrajzi elhelyezkedés függvényében.
A kutatás részleteiből kiderül, hogy a kisiskolás korú gyermekeknél mind a szülői, mind az önbevallásos beszámolók szerint csökkentek az olyan externalizáló problémák, mint az agresszió. A szülői és a tanári beszámolók alapján ugyancsak csökkenést találtak kisiskolás korban az internalizáló problémák terén is, mint a szorongás, a depresszió és a különböző szomatikus tünetek.
Serdülőkori sajátosságok
Ezzel szemben a serdülőknél a szülői beszámolók szerint nőtt a szorongásos-depressziós tünetek előfordulása, a serdülő fiúknál pedig az önbeszámolók alapján gyakoribbá váltak a pszichés eredetű szomatikus panaszok, például a fej- és hasfájás. Az európai kamaszok körében az önbevallások alapján az elmúlt negyven évben növekedtek a társas problémák, miközben a szülők a szabályszegő viselkedés csökkenéséről számoltak be.
A tanulmány arra is rávilágított, hogy a szülői visszajelzések alapján az elmúlt négy évtizedben nőttek a figyelmi és a gondolkodási problémák. A figyelmi zavarok inkább a kisiskolásokra, míg a gondolkodási problémák – például a kényszeresség – a serdülő fiúkra voltak jellemzőek.
Vekety Boglárka ugyanakkor rámutatott, ezeket a változásokat a tanárok vagy a fiatalok beszámolói nem támasztották alá, és a figyelmi problémák esetében az alskála megbízhatóságának csökkenését tapasztalták az idő előrehaladtával.
A kutatók összegzése szerint az eredmények nem igazolják azt az aggodalmat, hogy a mai fiatalok összesített tünetterhelése nagyobb lenne, mint a korábbi generációké. Az elemzések inkább arra utalnak, hogy a tünetprofilok összetétele változott meg. A tanulmány korlátjaként jegyezték meg, hogy az a koronavírus-világjárvány utáni változásokat már nem elemezte.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.