A turizmusirányítás egy új, versenyalapú ügynökségi partnerpool kialakításába kezdett, amelynek célja a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználásának biztosítása.
Az új rendszer egyszerre épít a szervezet megerősített belső szakmai kompetenciáira és a piaci szereplők nyílt versenyére. Ennek köszönhetően minden feladatot az adott területet legjobban ismerő, felkészült szakemberek és ügynökségek valósíthatnak meg.
Három új közbeszerzési felhívás
Az átalakulás első lépéseként szeptember 3-án három uniós gyorsított közbeszerzési felhívás jelent meg. Az ügynökség ezekben 2026 harmadik és 2027 első negyedévére kínál üzleti lehetőséget a szektor szereplőinek stratégiai és digitális média, továbbá piackutatási területeken.
Minden olyan ügynökség és szakértői csapat előtt szélesre tárják az indulás lehetőségét, akik bizonyított felkészültséggel rendelkeznek a saját szakterületükön, és kifejezetten bátorítják a szakmai összefogást, konzorciumi indulást.
Az MTÜ és a Visit Hungary célja egy nyitott, átlátható és többszereplős együttműködési rendszer létrehozása, amely valódi versenyhelyzetet teremt a piacon. Az új modell szakít azzal a korábbi gyakorlattal, amelyben nagy feladatcsomagokat tartottak fenn szűkebb partneri kör számára.
A szakmai teljesítményen, a specializáción és a transzparens, objektív értékelési szempontokon alapuló kiválasztás egyszerre növeli a hatékonyságot és a közpénzek felhasználásának átláthatóságát.
Csendes Olivér, az MTÜ elnök-vezérigazgatója szerint a piac legjobb szereplői közötti szélesebb verseny több szakmai tudást, több innovációt és jobb eredményeket hozhat a magyar turizmus számára, miközben minden felhasznált forint a lehető legnagyobb értéket teremti meg.
A kezdeményezés a tervek szerint a jövőben is biztosítja a turisztikai szektor számára a legmagasabb szintű szakmai támogatást.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.