Iráni gazdasági válság: a középosztály a túlélésért küzd a szankciók árnyékában

Az NOS beszámolója szerint évek óta tartó gazdasági hanyatlás után Iránban a helyzet drámai mértéket öltött, amelyet a közelmúltban bevezetett üzemanyagár-emelések, a nemzetközi szankciók, a kikötők blokádja és a feszült geopolitikai viszonyok csak tovább súlyosbítottak. Az iráni lakosság mindennapjai ma már a puszta túlélésről szólnak, miközben a fizetések elmaradása, a tömeges munkahelyvesztés és a megtakarítások elértéktelenedése miatt az alapvető élelmiszerek ára sokak számára megfizethetetlenné vált.

A közösségi médiában egy sajátos, keserédes trend bontakozott ki: az irániak ironikus videókat tesznek közzé, amelyeken túláradó lelkesedést színlelnek a drasztikus áremelkedések láttán. A hatóságok megtorlásától tartva sokan nem mernek nyíltan panaszkodni, ezért vidám zene kíséretében, táncolva mutatják be a megvásárolt csekély mennyiségű élelmiszert. Egy férfi például kétmillió rial – ami kevesebb mint egy dollár (kb. 380 forint) – értékű bankszámláját mutatta be, miközben táncolva sorolta fel azokat a kiadásokat, amelyeket ez az összeg még csak meg sem közelít, legyen szó lakbérről vagy rezsiről.

Egy másik videóban egy nő néhány szem paradicsomot, hagymát és krumplit tart a magasba, elmagyarázva, hogy ezeket már nem tudja kilónként megvásárolni, csak darabonként. A videóban a nő kénytelen köszönetet mondani a hatóságoknak, hozzátéve: „De ó, én olyan boldog vagyok, különben lázadónak vagy árulónak neveznének.”

A félelem légköre miatt az emberek csak név nélkül mernek nyilatkozni a külföldi sajtónak. Egy teheráni házas nő elmondta, hogy otthonában már komoly készleteket halmozott fel, és legfőbb aggodalma a mindennapi betevő mellett a háziállatok ellátása. „Tudod, miért vagyok hálás minden nap? Hogy nincsenek gyerekeim. Akkor ugyanis még sokkal jobban aggódnék” – vallotta be a nő.

A középosztály gyors ütemben tűnik el az országban. Egy másik teheráni lakos arról számolt be, hogy sok termék ára immár háromszorosa a korábbinak. „Nem vásárolunk többé luxustermékeket. Vannak barátaim, akik már fogorvoshoz sem mennek, hogy pénzt takarítsanak meg. Nincs több sampon vagy szépségápolási termék” – mondta, hozzátéve, hogy ezek persze luxusproblémák ahhoz képest, hogy sok család éhesen tér nyugovóra.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a lakosság egy része már a korábbi tüntetések idején tapasztalt szolidaritást és reményt keresi, bár a kimerültség egyre inkább úrrá lesz rajtuk. A teheráni nő szerint a benzinköltségek emelkedése általában káoszhoz és tiltakozásokhoz vezet. „Senki sem bírja ezt sokáig; van reményünk, de ki is vagyunk merülve. Mi a gazdaság összeomlását éljük át, és arra számítok, hogy ez végül a rezsim bukását fogja jelenteni. Ez csak idő kérdése.”

Az Egyesült Államok stratégiája láthatóan arra épül, hogy a gazdasági nyomásgyakorlással belső nyugtalanságot szítson, amely végül a kormányzat megdöntéséhez vezethet. Szakértők azonban rámutatnak, hogy ez a megközelítés súlyos félreértésen alapul. Mehran Kamrava, a Georgetown Egyetem professzora szerint a nyugati hatalmak tévesen feltételezik, hogy a gazdasági hanyatlás automatikusan az állam összeomlását eredményezi.

„Az amerikai feltételezés helytelen. Amíg a biztonsági rendszer egységes, az állam nem fog összeomlani. Csak akkor kezdődik az állam összeomlása, ha ők dezertálnak, és ezt jelenleg nem látjuk” – magyarázta a professzor. Kamrava hangsúlyozza, hogy a szankciók valójában a középosztályt gyengítik, ami paradox módon éppen a fennálló rendszert erősítheti meg, mivel a gazdasági nyomás önmagában nem elegendő egy ilyen politikai rendszer megdöntésére.

A szakértő szerint a stratégia „egyszerűsítő és eltéveszti a lényeget”, mivel az iráni állam működési mechanizmusai jelentősen eltérnek a nyugati gazdaságokétól. A lakosság számára azonban a politikai elemzések kevéssé nyújtanak vigaszt; ők a mindennapi nélkülözést és a jövő bizonytalanságát élik meg.

A gyógyszerellátás akadozása különösen égető problémát jelent, mivel a hiánycikkek ára az egekbe szökött, a helyettesítő termékek pedig gyakran hatástalannak bizonyulnak. A teheráni nő szerint a változások sosem jönnek fájdalom nélkül, és a társadalom jelenleg éppen ezt a fájdalmas folyamatot éli át, miközben a megoldás még várat magára.