A szolgálatban lévő állomány két személyt bűncselekmény elkövetésén ért tetten, a járőrök pedig 11 főt állítottak elő, közülük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt. Szabálysértési feljelentéssel 58 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 127, míg közigazgatási bírságot 59 alkalommal szabtak ki.
Vasárnap Nagykanizsán egy 24 éves férfi megjelent volt élettársánál, majd miután a nő nem engedte be, berúgta az ajtót, és megütötte, valamint megrúgta a sértettet. A kanizsai rendőrök ideiglenes megelőző távoltartást alkalmaztak vele szemben, emellett rongálás miatt is felelnie kell.
Szintén Nagykanizsán, a Teleki úti kerékpárúton egy 14 éves fiú elektromos rollerrel közlekedett, majd a Teleki út és a Rózsa utca kereszteződésében lévő gyalogosátkelőhelynél nekiütközött egy forgalmi okból megálló személygépkocsi bal oldalának. A balesetben a fiatal könnyebben megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
Ugyanezen az estén érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi a kanizsai autóbuszállomáson késsel fenyegeti az utasokat és ordítozik. A járőrök a 61 éves elkövetőt elfogták és előállították a kapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt hallgatták ki.
Forrás: Police.hu.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.