A rájátszásért szeretne küzdeni a pénteken rajtoló idényben a férfi kosárlabda NB I elmúlt szezonjában ötödikként zárt Endo Plus Service-Honvéd.
A fővárosi klub sorozatban az ötödik szezonját kezdi meg az élvonalban. A szerdai sajtótájékoztatón Gergely István ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy a kosárlabda mindig is kiemelt szerepet töltött be a klub történetében, és az államilag elismert akadémia révén folyamatosan zajlik a fiatalok beépítése a csapatba.
„Izgalmas szezonnak nézünk elébe, a kosárlabda mindig is megkerülhetetlen volt a klub történetében. Fontos, hogy egy államilag elismert akadémia áll a csapat mögött, és folyamatosan zajlik a fiatalok beépítése. Az elmúlt idényben remekül teljesítettek a fiúk, a Magyar Kupában bejutottunk a négy közé, most új lapokkal indulunk, de ugyanolyan elszántsággal„
– fejtette ki az ügyvezető.
Fodor Márton szakmai vezető elmondta, hogy bár nem volt zökkenőmentes az előszezon, a magyar játékoskeretet sikerült egyben tartani. A csapatnál edzőváltás történt, Zlatko Jovanovic távozása után Lakits András vette át a szakmai irányítást. A klub idén különleges módon emlékezik meg a múlt sikereiről: mivel 30 éve nyertek utoljára bajnokságot, ezt a jubileumot a mezükön is feltüntetik.
Célkeresztben a playoff
Lakits András vezetőedző kijelentette, hogy a csapat az utolsó csepp véréig küzdeni fog, függetlenül az aktuális felállástól. Kiemelte, hogy a fiatal játékosok előtt nagy lehetőség áll a fejlődésre, melléjük pedig sikerült megfelelő légiósokat választaniuk. A szakmai stáb célja, hogy a gárda a rájátszásért vagy legalább a playinért harcban legyen.
Wieszt Attila, az Endo Plus Service Kft. tulajdonos-ügyvezetője megerősítette, hogy a támogatók továbbra is teljes mellszélességgel a csapat mögött állnak, büszkén tekintve az elmúlt szezon eredményeire.
A Honvéd az alapszakaszt szombaton 18 órától kezdi meg, amikor a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatát fogadják hazai pályán.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.