A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte az erzsébetvárosi emberölés két gyanúsítottjának letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a kényszerintézkedés elrendelését a gyanúsítottak személyi körülményei, a folyamatban lévő eljárások, valamint az elkövetés eszközeinek elrejtése indokolta.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottak az elkövetés és az elfogás közötti időszakban tanúsított magatartásukkal, a dísztőr és a ruházat elrejtésével, valamint az elrejtőzéssel veszélyeztették az eljárás sikerét. A hatóságok szerint a rendezetlen személyi és lakhatási körülmények miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása vált szükségessé.
Bizonyítékok befolyásolása és bűnismétlés
A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak más személyeket is bevontak a bűncselekmény után a dísztőr és a ruházat elrejtésébe, ami miatt fennáll a személyi bizonyítékok befolyásolásának veszélye. Emellett adat merült fel arra vonatkozóan is, hogy a gyanúsítottak kábítószert fogyaszthattak.
Hangsúlyozták, hogy a gyanúsítottak többszörösen büntetett előéletűek, ugyanakkor az iratokból megállapítható, hogy a korábbi elítélések és a párhuzamos eljárásokból fakadó fenyegetettség eddig sem jelentett számukra semmilyen visszatartó erőt a bűnismétléssel kapcsolatban.
A bírósági meghallgatáson a védők enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását indítványozták. Az emberöléssel gyanúsított terhelt és védője tudomásul vette a döntést, így az esetében a végzés végleges. A súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított társa és védője azonban fellebbeztek, így az ő esetében a Fővárosi Törvényszék hoz majd másodfokú határozatot.
Előzmények
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a bűncselekmény múlt szombatra virradó éjjel történt a VII. kerületi Akácfa utcában. A két elkövető egy 36 éves férfit bántalmazott, a dulakodás során egy 40 éves férfi megszúrta a sértettet, aki a szakszerű orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a támadókat elfogták és őrizetbe vették.
A hatóságok az egyik gyanúsítottat emberölés bűntette, társát pedig súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.