Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az év első felében, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult le a kontinensen.
A friss elemzés alapján mind az első, mind a második negyedévben több mint 50 százalékkal több finanszírozás érkezett a kontinens startup- és scaleup-ökoszisztémájába, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel párhuzamosan a tranzakciók száma csökkenést mutatott, ami azt jelzi, hogy a befektetők egyre inkább a bizonyított technológiával, skálázható üzleti modellel és növekedési potenciállal rendelkező vállalatokra összpontosítanak.
A technológiai szektorok dominanciája
„Az első három legnagyobb finanszírozási körben jegyezték a brit Nscale (mesterséges intelligencia – MI) 2 milliárd dolláros, a német Neura Robotics (robotika) 1,8 milliárd dolláros tőkebevonását, valamint a brit Wayve (autonóm járműtechnológia) 1,5 milliárd dolláros finanszírozását. A német Cloover 1,2 milliárd, a francia Advanced Machine Intelligence és brit Kraken Technologies pedig szintén 1 milliárd dollár forráshoz jutott.”
Az MI mellett az autonóm közlekedés, a robotika, a fintech és az energetika is kiemelt figyelmet kap. Egyre jelentősebb szerephez jutnak a védelmi és kettős felhasználású technológiák is, mint például a francia Aura Aero vállalat, amely hibrid-elektromos repülőgépeket fejleszt, és a második negyedévben 392 millió dollár új forrást vont be.
Magyar kötődésű siker és globális trendek
A régiós ügyletek közül kiemelkedik a szerb-magyar alapítású Ominimo júliusi tőkebevonása. A vállalat 1,6 milliárd dolláros finanszírozást hajtott végre az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank részvételével, amellyel az első magyar kötődésű unikornissá vált, vagyis olyan vállalattá, amelynek értéke meghaladta az 1 milliárd dollárt.
Globális szinten április és június között 8440 tranzakció mellett 227,4 milliárd dollár kockázatitőkét vontak be a vállalatok, ami az eddigi második legmagasabb negyedéves érték. Az év első negyedévében ennél is magasabb, 332,9 milliárd dolláros összeget regisztráltak, amelyből az OpenAI tőkebevonása 122 milliárd dollárt tett ki.
A szakértők szerint a geopolitikai feszültségek, valamint az európai országok védelmi képességeinek fejlesztése miatt a védelmi és kettős felhasználású technológiák a következő időszakban is fontos befektetési területet jelenthetnek. Ezek közé sorolták az autonóm rendszereket, a drónokat, a védelmi szoftvereket gyártó cégeket, valamint az űr- és műholdas technológiák fejlesztését.
A fintech, valamint az egészségügyi és biotechnológiai szektor szintén jelentős befektetéseket vonzhat a harmadik negyedévben, folytatva a technológiai innovációk iránti töretlen befektetői érdeklődést.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.