A magyar bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely hazai pályán hat ponttal kikapott a görög AEK Athéntől szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, ezzel elszenvedte második vereségét.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, C csoport:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – AEK Athén (görög) 66-72 (17-18, 10-20, 21-16, 18-18)
a magyar csapat legjobb dobói: Perl 18, Gray 13, Váradi 11

A legutóbb Európa Kupa-elődöntős vasiak a Bajnokok Ligája-nyitányon 99-93-ra kikaptak a belga Antwerp vendégeként, majd a második fordulóban 85-72-re verték a finn bajnok Salon Vilpast.
A szerdai csatában a szintén 1/1-gyel álló AEK látogatott el a Schaeffler Arena Savariába, és nem túl jó előjelnek számított, hogy az athéniak tavaly döntőt vívtak a BL-ben. A kiegyenlített nyitónegyedet követően a vendégek 11 pontos előnybe kerültek, mivel Milos Konakov vezetőedző együttesében csak a válogatott Perl Zoltán nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A nagyszünetben 27-38 volt az állás.

A folytatásban az NB I-ben hat forduló után százszázalékos Falco 13-ról négy pontra csökkentette hátrányát (44-48), Perl a mezőny legjobbjaként 13 pontnál tartott, s mellette az amerikai Juwan Gray is elkapta a fonalat.
„A 34. percben óriási ováció fogadta, hogy már csak egy pont volt a távolság (57-58), de a vezetést nem sikerült átvenni, s a görögök végül megőrizték előnyüket az utolsó dudaszóig. Perl végül 18 ponttal zárt.”
A Falco november 18-én ismét az AEK-kel csap össze, de akkor már idegenben.

A főtáblán a nyolc kvartettből a csoportgyőztesek közvetlenül továbbjutnak a legjobb 16-ba, míg a másodikok és harmadikok összepárosítva, úgynevezett play-in rendszerben küzdenek meg a nyolcaddöntős szakaszért. A megmaradt 16 gárda ezután újabb négy csoportban folytatja a küzdelmeket.
A csoport másik mérkőzésén:
Salon Vilpas (finn)-Antwerp (belga) 77-69
Az állás: 1. Antwerp 5 pont (271-246), 2. AEK 5 (243-262), 3. FALCO 4 (244-243), 4. Vilpas 4 (242-249)
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.