A 18 éves Molnár Martin a brit Forma-3-as autós gyorsasági bajnokság (GB3) hétvégi, barcelonai idényzáróján áll rajthoz, ahol az összetettbeli dobogós helyezések elérése a célja.
A magyar versenyző jelenleg 351 ponttal az összetett negyedik helyén áll. A bajnoki cím sorsa a 445 pontos Nikita Bedrin vezetésével gyakorlatilag eldőlt, azonban a dobogóért szoros a küzdelem: Molnár hátránya mindössze négy, illetve öt pont a harmadik helyezett Lucas Fluxá, valamint a második Deagen Fairclough mögött.
Különböző autók, eltérő vezetési stílus
„Többször teszteltem már ezen a pályán, korábban GB3-as, a múlt héten pedig az F3-as autóval. Előbbivel még nem igazán lopta be magát a szívembe, de utóbbival már igazán tetszett. Várom a hétvégét, jó lenne szép eredménnyel lezárni az évet. Biztos, hogy eleinte vissza kell majd fognom egy kicsit magam és át kell állnom fejben a GB3-as autóra, aminél azért jó 20 km/óra hiányozni fog a célegyenesben, és persze a vezetési stílus is teljesen más, mint az F3-asban”
– idézte menedzsmentjének hírlevele a magyar pilótát.
A versenyző számára az egyéni célok mellett a konstruktőri bajnoki cím megszerzése is fontos. Csapata, a Rodin Motorsport 758 ponttal vezeti a tabellát a 742 pontos VRD Racing előtt, és céljuk a sorozatban harmadik bajnoki cím begyűjtése.
A barcelonai pályán a versenyző szerint a lehetőség adott az előzésre, így izgalmas futamokra számít. A szezonzáróra rekordot jelentő 25 pilóta nevezett be.
A program csütörtökön tesztnappal kezdődik, pénteken szabadedzéseket tartanak, a hétvége folyamán pedig egy időmérő és három futam dönt a végső helyezésekről.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.