Már egy nappal az AC Milan és a Ferencváros labdarúgó Európa-liga mérkőzés előtt, szerda este ellepték a magyar kupagyőztes szurkolói Lombardia fővárosának legforgalmasabb terét, ahol a Milánói dóm áll.
Kubatov Gábor klubelnök szerint 6400 zöld-fehér szimpatizáns érkezett Olaszország második legnagyobb városába, így nem meglepő, hogy már 24 órával a találkozó előtt több százan összeverődtek az olasz gótika egyik mesterműve előtt, ahol hangos szurkolás mellett néhány pirotechnikai eszközt is begyújtottak. Csütörtökön déltől gyülekeznek a legnépszerűbb magyar klub drukkerei a dóm előtt, ahol időről időre felcsendülnek a szurkolói rigmusok. A turisták által nagy számban látogatott főszékesegyháznál egy átlagos hétköznaphoz képest még annyi a különbség, hogy a szokottnál jóval nagyobb a rendőri jelenlét, de dolguk nincs, mert kifejezetten barátságos hangulat uralkodik a téren.
A fradisták örömmel fogadják a Milan-mezt viselő járókelőket, akik viszonozzák a kedvességet, sok esetben közös fényképeket készítenek. A vendégdrukkerek majd 14 órakor innen indulnak különmetróval a legendás, de lebontás előtt álló stadionhoz, a San Siróhoz. A magyar futballrajongók egyöntetű véleménye, hogy örülnek a Milan elleni találkozónak – még ha ezen az összecsapáson nem is számít esélyesnek az eddig százszázalékos FTC – és ennek legfőbb oka nem is a hétszeres BEK- és BL-győztes ellenfél, hanem sokkal inkább az otthona, amely 2031-ben vagy 2032-ben kilencven százalékban lebontásra kerül.
A futball Scalájának búcsúja
Akkorra elkészül a két milánói elitklub új arénája, a Generali Stadion. Sokan tehát elbúcsúztatni érkeztek a San Sirót, melyet Olaszországban sokan csak a futball Scalájának tartanak a világhírű milánói operaházra utalva. A terveket éppen egy hete mutatták be, s bár a projekt mögött egy igazi sztárépítész, a 91 éves Norman Foster áll, mégis küllemre korántsem lesz olyan egyedi az új stadion, mint amilyen a San Siro. Az viszont biztos, hogy sokkal modernebb lesz: ultramodern csúcstechnológiát ígérnek a beruházók, a klasszikus büfékocsikat pedig felváltják majd éttermek tucatjai.
A jelenlegi téglalap forma helyett ovális alakú lesz a létesítmény, eltűnnek a jelképnek számító piros tartó acélgerendák és a szerpentines feljárók, helyettük igazi színkavalkád, színes LED-ek és változatos képi elemek jellemzik majd a stadiont, amely 71 500 néző befogadására lesz alkalmas, ez meghaladja az eredetileg tervezett 60 ezres kapacitást. A milánói Gazzetta dello Sport egy héttel ezelőtti publicisztikájában azt írta:
a legnagyobb kihívás, modernnek lenni anélkül, hogy a stadion elveszítené a lelkét, növelni a bevételeket anélkül, hogy a stadion puszta színházi előadótérré változna, bevinni az amerikai sportokra jellemző látványvilágot anélkül, hogy elmosódna a milánói rivalizálás az AC Milan és az Internazionale között.
Az új aréna magassága 60 méter alatt marad, a pénzügyi siker egyik kulcsa a kiemelt kategóriájú helyek számának növelése lehet. A lelátó a jelenlegi három- helyett kétszintes lesz, a kapuk mögötti lelátók dőlésszöge – ahogy Dortmundban – 37 fokosra tervezett, hogy megmaradjon a San Siro atmoszférája. Egyes prémium ülőhelyekről a vendégek üvegfalon keresztül figyelhetik, ahogy a játékosok kivonulnak a pályára. A hárompontos AC Milan és a három forduló után százszázalékos Ferencváros találkozója csütörtökön 18.45-kor kezdődik a svájci Urs Schnyder sípjelére a San Siróban, amely eredetileg 2027-ben Bajnokok Ligája-döntőt rendezett volna, de az európai szövetség – részben elavultsága okán – végül a madridi Metropolitano Stadionba vitte a klubfutball csúcseseményét.
A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.