Az 1896-ban megnyílt Műcsarnok 130 éves történetét mintegy hatvan műtárgyon, mások mellett tervrajzokon, plakátokon, installációkon, szobrokon, festményeken, tablókon és egy animáción keresztül mutatja be az a kiállítás, amely szombattól látható a budapesti kiállítóhelyen.

A Műcsarnok 130. 1896-2026 című kiállítást bemutató pénteki sajtótájékoztatón Szegő György, a városligeti intézmény művészeti igazgatója, a kiállítás kurátora kiemelte: a Műcsarnok hármas feladatot lát el, ugyanis kiállításai révén egyszerre szolgálja a művészetet, a szakmát és a közönséget.
Az intézmény tematikájában fontos hangsúllyal szerepel az építészet, ezért a jubileumi tárlaton felidézik a Kós Károly, ifj. Sándy Gyula és Makovecz Imre építészekről szóló korábbi kiállításokat is – hangsúlyozta Szegő György.
Hozzátette: a kiállításhoz kapcsolódva egy majdnem ötszáz oldalas katalógus is készült, amelyben az olvasók részletesen megismerhetik a Műcsarnok 1896 óta rendezett tárlatait.
Kondor-Szilágyi Mária, a jubileumi kiállítás társkurátora elmondta, hogy a tárlat első termében egy idővonalon az intézmény 1896-os megnyitása óta eltelt időszak kiállításai és történelmi csomópontjai, valamint az intézmény igazgatói szerepelnek.

A teremben a Műcsarnok korai időszakának szobrászati tárlatain kiállított művek – köztük Stróbl Alajos, Medgyessy Ferenc, Vilt Tibor és Schaár Erzsébet alkotásai – is láthatók a múzeum építésének idejéből származó, az épületet ábrázoló tusrajzokat és akvarellekkel együtt, de megtekinthető egy, a Műcsarnok 1939-es grafikai kiállítását ismertető válogatás is – sorolta Kondor-Szilágyi Mária.
A második teremben a 2020 és 2026 közötti időszak különböző csoportos kiállításait mutatják be – közölte a kurátor, kiemelve, hogy a látogatók itt többek között Polgár Botond szobrász, grafikusművész, animációs filmrendező, valamint Majoros Áron Zsolt szobrász műveit szemlélhetik meg, illetve ebben a teremben látható a magyar építészekről szóló bemutató is.

A harmadik teremben szintén kortárs anyag, az elmúlt hat esztendő egyéni kiállításairól szóló válogatás szerepel, többek között Lovas Ilona textilművész, Kő Pál szobrászművész, Gábor Áron festőművész, szobrász, grafikus, Szurcsik József képzőművész, valamint Cseke Szilárd festőművész tárlatából adva ízelítőt.
Mint a kiállításhoz kiadott háttéranyagban felidézték, a Schickedanz Albert által tervezett, neoklasszikus és antik etruszk motívumokat hordozó palotát 1896. május 4-én Ferenc József nyitotta meg.
A Műcsarnok a kezdetektől fogva a magyar történelem sorsfordító pillanatainak és a művészet fordulópontjainak tanúja: dísztermében ravatalozták fel Munkácsy Mihályt, Lotz Károlyt és Zichy Mihályt, reprezentatív külső lépcsőin pedig Nagy Imrét és 1956-os mártírtársait búcsúztatták 1989. június 16-án, ami a politikai rendszerváltás történelmi nyitánya lett.
A kiállítási struktúra az elmúlt 130 évben folyamatosan alkalmazkodott a kor kihívásaihoz. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által alapított, majd 1926-ban a főváros tulajdonába, a második világháború után pedig állami kezelésbe került intézmény a történelmi Nemzeti Képzőművészeti Kiállítások és a szocialista korszak kezdetben ideológiailag terhelt, majd a sztálinista kánont megtörő, modernizálódó tárlatai után jutott el jelenlegi működési formájáig. 2014 óta a Műcsarnok fenntartója a Magyar Művészeti Akadémia, ekkor indult el az öt műfajt ötéves váltásban bemutató Nemzeti Szalonok sorozata – olvasható a háttéranyagban.
A tárlat 2027. január 17-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.