Elindult a rugalmas iskolakezdésről szóló javaslat társadalmi egyeztetése, a tervezet több jogot adna a szülőknek és az óvodapedagógusoknak az iskolaérettséggel kapcsolatos döntésben.
Lannert Judit közösségi oldalán tájékoztatott a kezdeményezésről.
A cél, hogy az iskolakezdésről ne kizárólag a gyermek életkora alapján szülessen döntés, hanem egyéni fejlődési ütemét, képességeit és iskolaérettségét is figyelembe vegyék
– fogalmazott.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárság által előkészített javaslat értelmében a döntési folyamatban a szülők és az óvodapedagógusok kapnának meghatározó szerepet. Szükség esetén a pedagógiai szakszolgálat bevonása is biztosított lenne a folyamatban.
Megszűnhet az Oktatási Hivatal hatósági eljárása
A tervezet egyik legfontosabb eleme, hogy az iskolakezdésről a továbbiakban már nem az Oktatási Hivatal döntene, így a folyamat kikerülne a hatósági eljárások köréből. Alapesetben a köznevelési törvény előírásai lennének irányadóak, vitás helyzetekben pedig a pedagógiai szakszolgálat szakértői véleménye jelentené a garanciát a megalapozott döntésre.
A javaslat indokolása kitér arra, hogy 2020 előtt a tankötelezettség megkezdésének halasztásáról elsősorban az óvoda vezetője vagy az óvoda javaslata alapján a szülő dönthetett. Ezt a rendszert váltotta fel 2020-tól az Oktatási Hivatal közreműködésével zajló eljárás. A dokumentum szerint a korábbi gyakorlat az Alkotmánybíróság megállapítása alapján több gyermekközpontú garanciát tartalmazott.
A szakmai észrevételeket november 13-ig várják a tervezettel kapcsolatban.
A módosítás célja, hogy minden gyermek akkor kezdhesse meg az iskolát, amikor fejlődése szempontjából a leginkább készen áll rá.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.