A környezeti viszonyok jelentős átalakulása miatt a fásítási programok során új szempontokat kell érvényesíteni a fajták kiválasztásakor. A szakemberek szerint a megváltozott csapadékmennyiség és a városi környezet kihívásai új megközelítést igényelnek.
Alkalmazkodni kell a fásítási programok faj- és fajtaválasztásánál ahhoz, hogy több környezeti tényező is jelentősen megváltozott az elmúlt években – közölte Makrai László biológus, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-vel.
A szakember példaként említette, hogy Szegeden az éves csapadékmennyiség 550-ről 350 milliméterre csökkent, egyre gyakrabban jelentkezik a légköri aszály, ugyanakkor előfordulnak még fagyok, különösen a városközpontokban egyre rosszabb minőségű a talaj, a rendkívül erős napsugárzás pedig szinte elégeti a facsemeték kérgét a déli oldalon.
Az ügyvezető hangsúlyozta, komoly problémát jelent, hogy a kertészeti szaporítóanyag-termelés szortimentje az utóbbi években lecsökkent, országosan csupán három-négy olyan faiskola maradt, ahol rendelkezésre áll a szaktudás az egyre szélsőségesebbé váló körülményekhez alkalmazkodni képes fajták és típusok szelekciójához.
Szegeden a 2010-es évek elején kezdődött el a megfelelő fajok és fajták válogatása együttműködve az Alsótekeresi Faiskolával. A tapasztalatok azt mutatják, a mezei juhar, a tatár juhar, a pannon kőris, a virágos kőris, egyes ezüst hárs típusok lehetnek alkalmasak az ültetésre, emellett vizsgálják az olyan szil szelekciókat is, melyek rezisztensek a szilfavész néven ismert gombás fertőzésre. Szintén telepítenek magnélküli fehér eper változatot is – tudatta a szakember. Hozzátette: érdemes kísérletezni más éghajlatú területről származó egzóta fajokkal is, ezek azonban drágák.
A tapasztalatok azt mutatják, sorfaként úgynevezett háromszor iskolázott csemeték telepíthetők, a megfelelő fatükör kialakítása mellett, amely megakadályozza a víz elfutását. A csemetéket 3-4 éves korukig márciustól novemberig locsolni kell, ez pedig rendkívüli forrást és kapacitást igényel – mondta Makrai László.
Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban bejelentette, négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat.
A sikeres telepítéshez a megfelelő fajok kiválasztása mellett a csemeték többéves, rendszeres gondozása és a vízmegtartó megoldások alkalmazása is elengedhetetlen.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.