Húsz év hivatásos szolgálat a büntetés-végrehajtásban

– Amikor 20 évvel ezelőtt kineveztek hivatásos tisztnek nem voltam már új a büntetés-végrehajtás rendszerében, akkor már 15 hónapja közalkalmazotti munkakörben láttam el a szolgálatomat, így 2006-ban nem az ismeretlenbe ugrottam bele – kezdi visszatekintését a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet őrnagya, aki 2026-ban a huzamos időn át fennálló szolgálati jogviszonya elismeréséért Szolgálati jel kitüntető címet vehetett át.

– A 20 év alatt voltam olyan szerencsés, hogy olyan vezetőim voltak, akik már akkor is, vagy azóta lettek elismert szakemberek, vezetők vagy már igazi legendák. Volt kitől és volt mit tanulnom, és büszke vagyok rá, hogy az lettem emberileg és szakmailag, aki vagyok. Számomra nem a beosztás a legfontosabb, hanem a hitelesség, a szakmai felkészültség és az emberközpontú vezetői feladatellátás. Amihez ragaszkodom, az hogy a családom és a szolgálatellátásom között megtaláljam az egyensúlyt. Eddig sikerült az életem két legfontosabb részét összehangolnom, ami többször lemondással járt a saját karrierem szempontjából, de nem bántam meg. Én így tudok egész ember lenni, egyszerre apa, férj és főtiszt.

A mára már agglomerációs osztályvezető-helyettes az évek során több munkakörben is bizonyított. Közalkalmazottként kezdett a márianosztrai börtönben, majd kiemelt főelőadóból vált nevelőtisztté, biztonsági tisztté, belekóstolt a munkáltatás világába és az ellenőrzési szakterületbe, melyek mind hozzájárultak szakmai fejlődéséhez.  Pályafutása jól példázza, hogy a szakmai alázat, a fejlődni akarás és az emberséges hozzáállás a zárt börtönkörnyezetben is megteremti a karrierépítés lehetőségét és a munkahelyi kiteljesedést. Tamás választ adott arra is, hogy számára miért jó a büntetés-végrehajtásnál dolgozni?

– Mikor felvételizőkkel beszélgetek el, mindig mondom nekik, hogy itt nincs két egyforma nap, itt mindig történik valami. Ez nem csak egy jól hangzó frázis, amit el lehet sütni, hogy a napi monotonitást valami jól hangzó köntösben tüntessük fel, hanem saját élettapasztalat. Sok munka van, ezt szerintem nem kell senkinek bemutatni, de az a sok munka mindig más. Itt valóban mindig történik valami, amire felkészülten reagálni kell. Ezekben én szakmai kihívást látok, amelyekkel a büntetés-végrehajtás rendszerét jobbá, hatékonyabbá és az állomány számára biztonságossá és végrehajthatóvá tehetjük. Igen, többes szám, mert ez csak a kollégákkal együtt megy.

Ez a másik, ami megtart a rendszerben. Azok az emberi kapcsolatok, amik miatt az ember átlendül a holtpontokon, azok akikhez egy munkatárs fordulhat segítségért, támogatásért, ahogyan hozzám is fordulhatnak minden esetben. Ez az, amit 20 éve elmondtak, de akkor még nem értettem, az hogy a bajtársi összetartás ereje milyen nagy.

Tamás sok mindenért hálás, de leginkább azokért a tapasztalatokért, amik őt magát is jobbá tették:

– Köszönök mindent a volt és jelenlegi elöljáróimnak, kollégáimnak. A szakmai iránymutatást, a tanulási lehetőséget, a támogatást és a közös szolgálatot. Ezernyi eset jut eszembe visszagondolva, és igazából ez az, amiért még itt vagyok és a terveim szerint leszek is.

Megválaszolva az interjú elején feltett kérdést, hogy a nehézségek ellenére mi tarthat valakit évtizedeken át a büntetés-végrehajtási pályán, a válasz Tamás szemszögéből jól összefoglalja, hogy miben rejlik a bv-s hivatás ereje: elhivatottság, szakmai kihívások és bajtársi összetartás.

Forrás: Büntetés-végrehajtás