A rendkívüli nyári szárazságot követően a vízügyi igazgatóságok országszerte számos beavatkozást hajtanak végre a lehullott csapadék és a vízfolyásokból érkező többletvíz megőrzése érdekében. A cél a víz elfolyásának lassítása és a talajba juttatása, ami elengedhetetlen a környezeti és gazdasági stabilitás fenntartásához.
A vízügyi szakemberek többek között lezárt zsilipekkel, patakokon épített fenékküszöbökkel, valamint holtágak és vizes élőhelyek feltöltésével igyekeznek emelni a vízhiányos talaj nedvességtartalmát. A munkálatokra azért van égető szükség, mert a cselekvés elmaradása esetén Magyarországon veszélybe kerülhet a mezőgazdaság, az élelmiszer- és energiatermelés, emellett csökkenhet a biológiai sokféleség is.
A talaj mint legfontosabb erőforrás
Czigány Szabolcs, a Pécsi Tudományegyetem kutatója szerint a talaj, amely a növénytermesztés és állattenyésztés alapja, az egyre kevesebb vízzel fokozatosan értéktelenné válik. A szakember intő jelnek nevezte, hogy a talajvíz szintje a korábbinál jelentősen mélyebben húzódik, a visszapótlása pedig az aszályokat követően nehézkes, mivel a száraz időszakokban a beszivárgást gátló anyagok halmozódnak fel a földben.
A vízvisszatartó intézkedésekkel vizes élőhelyek teremthetők, emelhető a talajvízszint, javítható a környező területek vízellátása és növelhető a páratartalom. Czigány Szabolcs hangsúlyozta, hogy az árterek kiszélesítése és az erdősítés mellett egyéni szinten is sokat tehetnek a lakosok, például a burkolt felületek csökkentésével és az esővíz gyűjtésével.
Országos beavatkozások a vízkészletek megőrzéséért
A vízügyi igazgatóságok az ország szinte minden pontján folyamatosan dolgoznak a víz megtartásán. A Körös-vidéken a halastavakból lecsapolt vízzel töltik fel a csatornákat, míg a Közép-Tisza-vidéken a korábban rizstelepek kiszolgálására használt csatornákat veszik igénybe a táj vízkészletének gyarapítására.
A Dél-Dunántúlon az Ős-Dráva ökológiai vízpótló rendszerben tartják vissza a csapadékot, Somogy vármegyében pedig fenékküszöböket építettek a patakmedrekbe. Komárom-Esztergom vármegyében élőhelymentésre hasznosítottak lehalászott tavakat, a Kisalföldön pedig az áradó Rábából nyertek ki jelentős mennyiségű vizet a szárazabb területek számára.
A Nyugat-Dunántúlon a Marcal folyón alakítottak ki fenékküszöböt, a Kis-Balaton mentén pedig a belvízvédelmi öblözetekben tartották vissza a többletvizet. Vas és Zala vármegyében egy 2029-ig tartó, 6,36 milliárd forintos dombvidéki víztározó-építési program is zajlik.
A Tiszántúlon a halastavak vizét a környező tájban és csatornákban tartják vissza, az Északi-középhegységben pedig a csapadéknak köszönhetően több kiszáradt patakban is ismét megjelent a víz. Bács-Kiskun vármegyében a csatornamedrek feltöltésével és a Duna vízhozamának emelkedésével frissítették a Sugovica medrét, a Dél-Alföldön pedig a kékperjés láprétek megőrzését segítik a vízborítás fenntartásával.
A szakértői vélemény jelentősége
A szakértők szerint a talaj nedvességtartalmának emelése nem csupán a mezőgazdaság, hanem az élővilág számára is kulcsfontosságú. A folyamatos beavatkozások célja, hogy a jövőbeli aszályos időszakokban is biztosított legyen a megfelelő vízellátás.
A rendkívüli nyári szárazság a vízügyi szakembereket vízvisszatartást szolgáló intézkedésekre késztette.
A vízügyi igazgatóságok munkája tehát nemcsak a jelenlegi vízhiány kezelésére irányul, hanem egy hosszú távú stratégia része, amely a hazai vízgazdálkodás fenntarthatóságát hivatott biztosítani.
A folyamatos vízügyi beavatkozások és a tudatos vízgazdálkodás együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy a hazai tájak jobban ellenálljanak a jövőbeli aszályos időszakoknak.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.