Nyilvános pályázatot követően nevezte ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnökét és bűnügyi elnökhelyettesét.
Nyilvános pályázat eredményeként Rózsáné Sádt Mónikát nevezte ki Kármán András a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnökévé. Bűnügyi és nyomozati elnökhelyettese Sisák Attila lesz.
Rózsáné Sádt Mónikát nevezte ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökévé – erről Kármán András számolt be Facebook-posztjában. A miniszter bemutatta a NAV új bűnügyi és nyomozati elnökhelyettesét, dr. Sisák Attilát is.
Az adóhivatal elnöki posztjára a pénzügyminisztérium nyilvános pályázatot hirdetett, amelyre 49-en jelentkeztek. Kilenc pályázót hívtak be államtitkári meghallgatásra, majd öt jelentkezőt hallgatott meg a pénzügyminiszter is. Közülük választotta ki a miniszter Sádt Mónikát, a DIAGEO csoport nemzetközi adózási folyamatokért felelős magyarországi igazgatóját.
Kármán András elmondása szerint az új NAV-elnök egy korszerű, hatékony adóhivatalt szeretne felépíteni, ami mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára könnyebbé és átláthatóbbá teszi az adózást. Ezen felül pedig szigorúan szankcionálja majd azokat, akik ki akarnak bújni a közteherviselés alól, hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
“Hiszem, hogy Sádt Mónika vezetése alatt a NAV egy olyan korszerű hatóság lesz, amely a költségvetési stabilitás megbízható támasza: szervezetében megújul, szemléletében alkalmazkodik korunk kihívásaihoz, és politikamentesen, szigorúan szakmai szempontok szerint, maximális tisztességgel végzi a feladatát a magyar emberek érdekében” – írta Facebook-posztjában Kármán András.
A NAV új elnöke mellett a pénzügyminiszter bemutatta az adóhivatal új bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét is: dr. Sisák Attila, az OTP Bank szankciós szűrési osztályának vezetője évtizedes tapasztalattal bír a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. Korábban dolgozott a rendőrségnél, a pénzügyminisztériumnál, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál, majd 2023-ig a NAV-nál is.
A kinevezésekről Kármán András pénzügyminiszter a közösségi oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot.
Forrás: Magyarország Kormánya.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.