A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
Magyar Péter közölte, ismét lehetővé tennék, hogy a katázó vállalkozók ne csak magánszemélyeknek, hanem cégeknek és szervezeteknek is számlázhassanak. Emellett kiterjesztenék a jogosultak körét a nem főfoglalkozású vállalkozókra, a főállásuk mellett dolgozókra, a nyugdíjasokra és az egyetemistákra is.
Százezres bővítés a cél
A miniszterelnök elmondta, olyan megoldáson dolgoznak, amely akár százezer vagy annál is több kisadózó csatlakozását jelentheti a kedvező adózási formához. Hozzátette, a KATA kiterjesztésével együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is.
„Nem lehet egy országban több százezer embert nyugdíj nélkül hagyni. Nemcsak a holnapra kell gondolni, hanem a holnaputánra is„
– fogalmazott.
A tervek szerint a KATA havi adóját emelni kell, akár egy lépésben jelentősen, akár két kisebb lépésben. Emellett a koncepció része, hogy az éves bevételi összeghatárt 19 millió forintra emeljék.
A javaslat célja a kisadózói kör szélesítése mellett a hosszú távú társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságok biztosítása is.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.