A kormányzati jelentés feltárta a bicskei gyermekotthon igazgatójának manipulációs módszereit

A kormány gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárságának jelentése feltárja, hogyan manipulálta környezetét a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója.

Vásárhelyi János helyben elismert szakemberként, a hatóságokkal és a gyerekekkel is bizalmas viszonyt ápoló vezetőként volt ismert. Azonban ahogy a bicskei gyermekotthonban történteket feltáró jelentés bemutatja, a bizalom kiépítése szorosan összefügghetett a bántalmazásokkal.

Évtizedeken keresztül bántalmazott szexuálisan több fiatalt a bicskei gyermekotthon igazgatója, Vásárhelyi János, az eseteknek azonban sokáig nem volt érdemi következménye. Az intézmény vezetője ugyanis olyan rendszert épített ki maga körül, amiben a gyerekek jelzéseire nem érkezett válasz a hatóságok felől.

Ebben szerepe volt annak, hogy a gyerekek olykor zavaros jelzéseit a gyermekotthon munkatársai, vagy az őket nevelő felnőttek nem vették elég komolyan. Ha a nevelő mégis jelezte az ügyeket a feletteseinek, azok sokszor az intézmény jó hírnevét tartották szem előtt, nem a gyerek érdekeit. Ha pedig az esetek híre túljutott az intézmény falain, Vásárhelyi jó kapcsolatainak köszönhetően el tudta simítani a vizsgálatokat a helyben mozgó hatóságokkal.

Az évtizedeken keresztül fenntartott rendszert a nyilvánosság törte meg 2016-ban, miután az igazgató egyik áldozatának öngyilkossága után két fiatal névvel és arccal vállalta, hogy elmeséli, mi történt velük a bicskei gyermekotthonban. Tíz évvel az ügy kirobbanása után a kormány gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkársága jelentést készített arról, milyen jogsérelmek történtek az intézményben. A vizsgálat alapján most bemutatjuk, milyen rendszert épített ki a bicskei gyermekotthon igazgatója maga körül.

Manipuláció és visszaélés a gyerekek bizalmával

Vásárhelyi János helyben elismert szakemberként, a gyerekekkel bizalmas viszonyt ápoló vezetőként volt ismert. Azonban ahogyan az a jelentésből kiderül, a bizalom kiépítése a gyerekotthon lakói felé szorosan összefügghetett a bántalmazásokkal.

Ezt a gyermekvédelmi szaknyelv behálózásnak, vagy angolul groomingnak nevezi: az elkövető figyelmet, védelmet, ajándékokat vagy kedvezményeket kínálhat, miközben átlépi a gyerek határait, titoktartást vár el, és függő helyzetet alakít ki. Ez a fajta manipuláció odáig vezethet, hogy a gyerekek nem a bántalmazót, hanem önmagukat hibáztatják a történtek miatt, ezért megpróbálnak alkalmazkodni és megfelelni.

Ez történt a bicskei áldozatok esetében is: az igazgató az általa szexuálisan bántalmazott gyerekeket hol pénzzel, hol más javakkal akarta kiengesztelni a hallgatásért cserébe. Ez a fajta manipuláció pedig a beszámolók alapján ahhoz vezetett, hogy több fiatal, akár önkéntelenül, de igazodott ahhoz a magatartáshoz, hogy kihasználják és bántják – cserébe előnyöket juttatnak neki, figyelmet kap, és pozitív élményekben is részesül.

Ahogy a jelentés is írja, a bántalmazott bicskei gyerekek bizalmával egy olyan vezető élt vissza, akiben feltétel nélkül meg kellett volna tudni bízni az otthon lakóinak. Voltak, akik ellen tudtak állni a manipulációnak, és a jelentésben is szerepel, hogy Vásárhelyivel kapcsolatban évtizedeken keresztül több jelzés is érkezett a gyerekek felől az intézmény dolgozói, a gyámok vagy a gyermekjogi képviselők felé. Ezek azonban sokszor nem jártak következménnyel.

Nem arra figyeltek, mit mond a gyerek

Sok esetben megkérdőjeleződött a beszámolók hitelessége a felnőttek szemében, ezeket ugyanis nem aszerint értelmezték, hogy veszélyben van-e a gyerek, hanem hogy hihető-e, amit mond. A gyermekotthon dolgozói ugyanis alapvetően nem hitték el, amiket a gyerekek meséltek a köztiszteletben álló igazgatóról.

Többször előfordult, hogy a nevelők nem arra figyeltek, mit jeleznek nekik a gyermekotthon lakói, hanem hogy milyen a gyerekek magatartása. Adott esetben “rossz gyereknek” címkézték őket, akiknek nem kell adni a szavára. Mások jelzéseit félreértelmezték; de volt, hogy adott esetben a felelősséget a gyerekre hárították; sőt, a gyerekek védelmét bizonyítékoktól tették függővé.

Pedig még a bizonytalan jelzések is arra utaltak, hogy az érintett gyerek veszélyben érzi magát, még ha ezt akár a félelem és a zavarodottság miatt nehezen is fejezi ki. Ennek ellenére Vásárhelyi hitelessége nem kérdőjeleződött meg: magabiztosan sugározta a környezete felé a gondoskodó, segítőkész és szakmailag elismert vezető képét. Ez a kép is befolyásolta azt, mennyire vették komolyan a felnőttek a gyerekek bizonytalan jelzéseit.

Azokkal ápolt jó kapcsolatot az igazgató, akikkel célszerű volt

Az intézmény vezetőjeként pedig Vásárhelyi tudott a gyerekektől érkező jelzésekről, és több áldozatát is arra kényszerítette, hogy vonja vissza a panaszát. Ha mégis eljutott valamelyik panasz a hatóságok felé, az igazgató a helyi beágyazottságának köszönhetően több szervet is meg tudott győzni arról, hogy nincs az otthonban semmi látnivaló. Az egyik gyermekotthoni nevelő szerint “utólag visszanézve” Vásárhelyi azokkal a szereplőkkel ápolt jó kapcsolatot, akikkel “célszerű volt”: a gyámhivatal, a rendőrség, és a területi gyermekvédelmi szakszolgálat helyi vezetőivel.

Az igazgató helyi közéleti szerepvállalása és az évtizedek során kapott elismerései is kiterjedt kapcsolatrendszerre utalnak. Korábban önkormányzati képviselő volt Bicskén, tekintélyét és intézményi pozícióját pedig magas szintű állami és önkormányzati kitüntetések erősítették.

A külvilág így egy olyan elismert vezetőt látott, akinek helyben mind a rendőrök, mind a gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársai adtak a szavára. Így hiába próbáltak többen is beszámolni a visszaélésekről, Vásárhelyi és környezete évtizedekig minden felmerülő visszaélés-gyanút el tudott simítani.

Az intézményt védték a gyerekek helyett

Évtizedekig maradt érdemi válasz nélkül a bicskei ügyben több tucat gyerek jelzése és segítségkérése. A figyelem arra szűkült, bizonyítható-e a bántalmazás, miközben elmaradt annak értékelése és vizsgálata, hogy mit jelez a gyerekek állapota, és milyen segítségre lett volna szükségük.

A felismerést tovább nehezítette a szakemberek és az intézmény önvédelme is. Ha ugyanis a felnőttek komolyan vették volna a gyerekek által elmondottakat, akkor meg kellett volna kérdőjelezni azt a meggyőződésüket, hogy ők felismernék a bántalmazót, és hogy ilyen esetek egy gyermekvédelmi intézményben nem fordulhatnak elő.

Sok felnőtt viszont a bicskei ügyben nem volt képes szembenézni szakmai tévedésével és az intézmény mulasztásaival. Sőt, egyes munkatársak még az igazgató eltávolítása után is kiálltak a gyerekeket zaklató vezető mellett, és a tanúskodással kapcsolatban azt ismételték a gyerekeknek, hogy “János bácsi ártatlan”.

A bicskei gyermekotthonban egymást erősítették azok a működési mintázatok, amelyek során a gyerek jelzései fokozatosan szorultak háttérbe, a figyelem az intézményi működés igazolására, a szervezet stabilitásának fenntartására helyeződött át, és az elkövetőről évek alatt kialakult pozitív képet akarta visszaigazolni. A rendszer önkorrekciós képessége korlátozottá vált, helyenként gyakorlatilag megszűnt.

Ebből a patthelyzetből csak a nyilvánosság megjelenése tudta kimozdítani a bántalmazott gyerekek ügyét: 2016-ban az igazgató egyik áldozata öngyilkos lett, majd két, szintén az otthonban nevelkedett fiatal arccal és névvel vállalta a történetét egy tévéinterjúban. A műsor után Vásárhelyi János ellen eljárást indult, jogviszonya megszűnt és végül a bíróság döntése alapján szexuális erőszak és visszaélés miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélték.

A bicskei gyermekotthonban történt visszaélésekről a jelentést itt olvashatja.

Arról, hogy időrendben hogyan vallott kudarcot a gyermekvédelem rendszere Bicskén, itt olvashat.

A kormány egymilliárd forintos Jóvátételi Alapot hozott létre azoknak, akiket a gyermekvédelmi rendszerben bántalmazás ért, erről bővebben itt talál információt.

Forrás: Magyarország Kormánya.