Az Országgyűlés keddi ülésnapján több fontos személyi döntést is meghozott, miközben megkezdte az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát érintő törvénymódosítás kivételes eljárásban történő tárgyalását is.
Médiatanácsi tagválasztás és az NVVH elnökhelyettesei
Az Országgyűlés kedden a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává választotta a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky András egyetemi oktatót és korábbi rádiós vezetőt. A szavazáson 189 igen és egy nem voks érkezett, tartózkodás nem volt.
Ezzel szemben a Fidesz által javasolt Szabó László kommunikációs szakember és producer 52 igen, 131 nem voksot kapott, 7 tartózkodás mellett. A KDNP által jelölt Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakemberre 53-an szavaztak igennel, 127-en nemmel, míg 9 képviselő tartózkodott.
A döntéshozatal után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből. Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke közölte: mivel nem szavazta meg a parlament a két jelöltet, új jelölteket kell állítani. A döntéshozatalt követően letette esküjét a Médiatanács frissen megválasztott tagja.
Ezt követően titkos szavazással megválasztották a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét. A testület új vezetői Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettesek lettek. Mindhárom elnökhelyettesre 139 képviselő szavazott, nemmel szavazó és tartózkodó képviselő nem volt.
Vita az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról
A parlament kivételes eljárásban kezdte meg az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény módosításának összevont vitáját. Melléthei-Barna Márton (Tisza) előterjesztő a javaslatot technikai jellegűnek nevezte, amely az iratok nyilvánosságra hozatalának időpontját október 20-ról november 4-re módosítaná.
Indoklása szerint a minősített iratok felülvizsgálatát segítő tanácsadó bizottság, illetve a történeti levéltár előtt hatalmas munka áll. Szükséges két hét haladék ahhoz, hogy a bizottság pontosan fel tudja mérni a feladat nagyságát és azt, hogy a minősített adatok soron kívüli és teljes körű felülvizsgálata várhatóan mennyi időt fog igénybe venni.
A politikus hangsúlyozta, az iratnyilvánosság a rendszerváltáskori elit soha nem törlesztett és soha el nem évülő adóssága. Kijelentette, az ország mentális egészsége nem állítható helyre úgy, ha nem tárják fel a múltat, ha nem érti meg és nem tudatosítja magában az ország, mi történt 1989 előtt.
Bódis Péter, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, a törvényjavaslat az állambiztonsági iratok nyilvánosságának hatékony érvényesülését szolgáló jogszabályi felkészülést segíti elő. Hozzátette, a hatálybalépés elhalasztásának célja, hogy a levéltár időben és kellő alapossággal felkészülhessen a proaktív közzétételi kötelezettségek teljesítésére, valamint az iratanyag hiánytalan felmérésére és feldolgozására. A törvényjavaslatot a kormány támogatja.
Miskolczi Orsolya (Tisza) rögzítette, az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával egy több mint három évtizedes adósság törlesztését kezdték meg. A cél – az állambiztonsági múlt minél teljesebb feltárása – nem változott, a javaslat csak egy technikai jellegű módosítást jelent. Jelezte, a végrehajtás előkészítése, különösen a munkát végző személyek átvilágítása, az iratanyag előzetes áttekintése az eredetileg tervezettnél több időt vesz igénybe.
A múlt feltárása nem járhat azzal, hogy a megfigyelések áldozatainak magánélete indokolatlanul nyilvánosságra kerüljön.
Takács Árpád (Fidesz) szóvá tette, hogy a kormány májusi hivatalba lépése óta harmadjára módosítja az Országgyűlés ezt a törvényt. Emlékeztetett arra, hogy az október 20-i határidőt a kormánypárt jelölte ki, adózva a forradalom áldozatainak emléke előtt. Szerinte furcsa, hogy a szakemberekre fogják a módosítást, ez szerinte egy újabb kifogás.
A hatálybalépés halasztását azzal magyarázta, hogy a kormány tart a nyilvánosságra hozatal következményeitől: az akták megnyitása egy-egy ügyben az igazság kibontása nélkül, a védekezés lehetőségének hiányában méltatlan helyzeteket eredményezhet, személyes és jó kapcsolatokat tehet tönkre. Bírálta a dátumválasztást, szerinte ugyanis november 4. a magyar történelem legtragikusabb, legfájóbb nemzeti gyásznapja.
A törvényjavaslatról szóló vita a képviselői felszólalásokkal folytatódott, a parlament a továbbiakban dönt a módosítás elfogadásáról.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.