A The Guardian beszámolója szerint évszázados rejtély végére került pont a londoni Westminster-apátság területén 1820-ban felfedezett, majd 1869-ben hivatalosan is kiásott római kori szarkofág kapcsán. A mészkőből készült koporsó, amelyen egy Valerius Amandinus nevű személynek szóló latin felirat és római díszítések láthatók, hosszú ideig tartotta lázban a kutatókat, mivel a környéken végzett későbbi ásatások során semmilyen más római kori lelet nem került elő, ami megkérdőjelezte a sír eredeti helyét.
Prof. Warwick Rodwell, az apátság tanácsadó régésze szerint a szarkofág eredetileg egy mauzóleum fali mélyedésében állhatott, és a rajta szereplő Valerius Amandinus egy tehetős személy lehetett. A negyedik századi lelet fedelét azonban később módosították: egy nagy, faragott keresztet véstek rá, amely a késő angolszász korszakra jellemző stílusjegyeket viseli. A szakértő szerint a kereszt a fedél teljes hosszában és szélességében végigfut, ami egyértelműen egy későbbi, keresztény beavatkozásra utal.
A Journal of the British Archaeological Association című szaklapban megjelent tanulmányában a szakember részletezi a 2018-ban, a királynő gyémántjubileumi galériájának előkészületei során végzett vizsgálatokat. A szarkofág laboratóriumi elemzése során a fedél eltávolításakor meglepő módon egy csontvázra bukkantak, holott a korábbi írásos feljegyzések alapján azt hitték, a maradványok elvesztek. A csontok állapota megegyezett a 19. századi rajzokon ábrázoltakkal, ami megerősítette a lelet hitelességét.
Az elemzések szerint az elhunyt egy körülbelül 5 láb 9 hüvelyk (kb. 175 centiméter) magas, 35 és 49 év közötti férfi volt. A szarkofág belsejének tisztításakor egy fehér anyagból kirajzolódó téglalap alakú körvonalat is találtak, ami arra utal, hogy a testet mészporral szórták be, mielőtt egy fa koporsóba helyezve a szarkofágba tették volna. Ez a temetkezési mód különleges gondosságra vall, és alátámasztja az elhunyt magas társadalmi státuszát.
A csontokon végzett radiokarbonos kormeghatározás a 10. század végére vagy a 11. század elejére datálja a leletet. Rodwell szerint a temetkezés módja és a fedélen lévő latin kereszt egyértelműen egy magas rangú egyházi méltóságra utal. A szakértő két apátot nevezett meg, akik megfelelhetnek a leírásnak: az 1020 körül elhunyt Ælfwig, illetve az 1049 körül elhunyt Wulfnoth. A kutató szerint Ælfwig a legvalószínűbb jelölt, aki már szerzetesként szolgált az apátságban, majd 27 éven át töltötte be az apáti tisztséget.
A régészeti feltételezések szerint a szarkofágot eredetileg az apátsági templom keleti szárnyában helyezhették el, ahol a fedele padlólapként funkcionált, majd III. Henrik építkezései idején ásták ki és temették újra. Ez a felfedezés ismét rávilágít arra, hogy a történelmi helyszínek feltárása gyakran jóval bonyolultabb folyamat, mint az elsőre látszik, hiszen a szarkofág többszöri áthelyezése és módosítása is jól tükrözi az apátság évszázadokon átívelő, folyamatosan változó építészeti és vallási környezetét.
A kutatás újabb adalékokkal szolgál a középkori Westminster-apátság temetkezési szokásaihoz, és rávilágít arra, hogyan hasznosították újra a római kori emlékeket a későbbi évszázadokban. A szarkofág története így nem csupán egyetlen személyről, hanem az apátság hosszú évszázadokon át tartó átalakulásáról is mesél, ahol a múlt rétegei folyamatosan egymásra épültek.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.
