A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll – közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A GYSEV 2024-ben szerződött a svájci Bussnang központú vasúti járműgyártóval az újabb Intercity villamos motorvonatok beszerzéséről. A vasúttársaság korábban, 2013 és 2018 között már három beszerzésben vásárolt húsz FLIRT vonatot a Stadler legsikeresebb termékéből.
„Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében készülnek. A járműveket a vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest és a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. A kétáramnemű járművek nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is tudnak majd közlekedni.”
A Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn közleményben idézte fel, hogy húsz évvel ezelőtt kezdte meg működését Magyarországon, ahol eddig több mint 200 millió eurót fektetett be.
A vállalat 2007-ben nyitotta meg pusztaszabolcsi karbantartó központját, amely a Stadler-csoport első szervizbázisa volt, és referenciaként szolgál a ma már 25 országban található, mintegy 100 telephely számára. A 2009-ben létrehozott szolnoki gyár pedig a csoport legnagyobb alumínium hegesztő üzemévé vált, ahol eddig több mint 6000 kocsiszekrény készült, ezekből csaknem 4000-et FLIRT vonatokhoz készítettek. A szintén Szolnokon működő forgóváz revíziós központ éves szinten csaknem 1000 forgóváz korszerűsítésével a vállalatcsoport egyik legjelentősebb szerviz telephelyévé nőtte ki magát – ismertették. A vállalat jelenleg több mint ezer embernek ad munkát.
„A Stadler az elmúlt időszak alatt 195 járművet adott át a hazai vasúti üzemeltetőknek. A MÁV és a GYSEV flottájában jelenleg 143 FLIRT és 40 KISS motorvonat, valamint 12 CITYLINK vasútvillamos közlekedik.”
A vállalat tájékoztatása szerint 2025-ben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében 437 alumínium kocsiszekrényt gyártottak le a szakemberek, a szolnoki forgóváz-javító központban pedig 640 forgóváz készült el.
A magyarországi leányvállalatok együttes árbevétele 2025-ben meghaladta a 74 milliárd 848 millió forintot – közölte a Stadler az MTI tájékoztatására.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.