Megszünteti az Élelmiszermentő Központot a kormány, miután az Állami Számvevőszék vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a szervezet működésében – jelentette be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.
Bóna Szabolcs közölte, az előző kormány 2022-ben azzal a céllal hozta létre az Élelmiszermentő Központot, hogy az országosan koordinálja az élelmiszermentést.
Az Állami Számvevőszék vizsgálata azonban megállapította, hogy a központ alapítása óta nem látta el a törvényben meghatározott élelmiszermentési feladatait.
A vizsgálat során kiderült, hogy 2,8 milliárd forintot költöttek el informatikai rendszer fejlesztésére, amelynek működését nem tudták igazolni. Emellett 4,6 milliárd forintot fizettek ki az üzemeltetésre, amelynek havi díja nettó 150 millió forint volt.
További 53 millió forint közpénzt költöttek tanácsadásra. A teljesítés igazolásakor olyan későbbi jogszabályokra és eseményekre is hivatkoztak, amelyek akkor még nem is léteztek. A miniszter szerint ez súlyos kérdéseket vet fel a közpénzek felhasználásával kapcsolatban.
A TISZA-kormány már nyáron megkezdte a tarthatatlan helyzet rendezését. Megszüntették a korábbi ügyvezető jogviszonyát, és új vezetőt neveztek ki, akinek feladata a társaság működésének lezárása volt. Az élelmiszerláncról szóló törvény módosításával most hivatalosan is megkezdődik a végelszámolás.
Bóna Szabolcs jelezte, a döntés nem jelenti azt, hogy lemondanának az élelmiszermentésről. A jövőben a civil és karitatív szervezetek tapasztalataira és eredményeire kívánnak építeni.
„Mi nem a látszatműködést, hanem a valódi teljesítményt fogjuk finanszírozni. A magyar emberek pénzével felelősen kell gazdálkodni”
– fogalmazott közösségi oldalán a miniszter.
A jövőben a kormányzat azt fogja vizsgálni, hogy mennyi élelmiszert sikerül megmenteni, mennyi jut el ténylegesen a rászorulókhoz, és mindez mennyibe kerül az adófizetőknek.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.