Az Európai Ügyészség bejelentette, hogy vizsgálatot folytat Spanyolországban a vasúti hálózatot érintő uniós források esetleges elcsalása miatt.
Vasútfejlesztési uniós forrásokat érintő csalás gyanúja miatt indult nyomozást jelentett be Spanyolországban az Európai Ügyészség (EPPO) pénteken.
Az uniós hatóság tájékoztatása szerint a nap folyamán a spanyol csendőrség operatív egysége „nyomozati cselekményt” hajt végre a spanyol vasúti hálózat üzemeltetéséért felelős vállalat (Adif), az állami vasútbiztonsági ügynökség (AESF) és az állami számvevőszék központjában.
A nyomozást a Madrid-Sevilla közötti gyorsvasúti vonalon egy hete történt, 69 emberéletet követelő baleset miatt hivatalból rendelték el.
Az vizsgálják, hogy az érintett vasútvonal biztonsági, jelző- és kommunikációs rendszereinek felújítása és fejlesztése során történt-e csalás az európai források felhasználásánál.
Nem ez az első ilyen jellegű eljárás; az Európai Ügyészség a januárban ugyanezen a vonalon, Córdoba közelében bekövetkezett, 46 halálos áldozattal járó szerencsétlenséget követően is vizsgálatot indított.
Az ügyészség a nyomozás jelen szakaszában nem hoz nyilvánosságra részleteket – olvasható a „jelentős közérdekre tekintettel” kiadott közleményében.
A hatóság mindkét esetben bekérte a balesetben érintett szakaszokra vonatkozó szerződéseket és projektiratokat.
Az Európai Unió 2024 júniusában több mint 111 millió eurós támogatást hagyott jóvá Spanyolország legrégibb, 471 kilométer hosszú gyorsvasúti vonala modernizálására az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERDF).
A hatóság a nyomozás jelenlegi szakaszában nem közölt további részleteket, a vizsgálat a vasúti biztonsági rendszerek fejlesztésére irányul.
Maradj velünk, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kövesd a GlobalHir.hu-t Facebookon, iratkozz fel Telegram-csatornánkra, vagy add hozzá RSS-feedünket, és értesülj gyorsan az új cikkekről.