Huszonöt évvel a 9/11 után: Miért vallott kudarcot Oszama bin Laden stratégiája?

Huszonöt évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én Oszama bin Laden egy kis csoportnyi al-Kaida-hűséges kíséretében egy távoli afganisztáni rejtekhelyen tartózkodott, ahogy arról a The Guardian beszámolt. A konvojukhoz tartozó, rögtönzött kommunikációs központtá alakított kisbusz felszerelése nem tette lehetővé, hogy élőben kövesse az általa kiképzett 19 ember akcióját, akik repülőgépeket vezettek a New York-i ikertornyokba és a washingtoni Pentagonba, mintegy 3000 ember halálát okozva. Bin Laden csupán a rádióhírekből értesült a pusztításról, amely örökre megváltoztatta a világpolitikát.

A támadásokat követő napokban George W. Bush elnök a válaszlépéseket egy globális „terror elleni háború” keretébe helyezte. Ez a stratégiai döntés utólag visszatekintve sokak szerint elhibázott és kontraproduktív volt. Az afganisztáni hegyek felett köröző amerikai bombázók, a bagdadi utcákon vonuló tankok, valamint a kínzások és a kétes rezsimekkel kötött szövetségek súlyos árat követeltek. A konfliktusok dollármilliárdokat emésztettek fel, destabilizálták a Közel-Kelet nagy részét, és milliók szenvedését okozták, miközben a terrorizmus elleni küzdelem hatékonysága kérdéses maradt.

Sokan úgy vélik, Bin Laden célja az volt, hogy az Egyesült Államokat olyan elhúzódó háborúkba kényszerítse, amelyek kimerítik a gazdaságát, hasonlóan ahhoz, ahogy a Szovjetunió összeomlott az 1979 és 1989 közötti afganisztáni háborúban. Bár Bin Laden fiatal militánsként szemtanúja volt a szovjetek kudarcának, kevés bizonyíték támasztja alá, hogy 9/11-nél hasonló forgatókönyvet várt volna. Valójában nem számított arra, hogy az Egyesült Államok szárazföldi csapatokat küld Afganisztánba; inkább csak egy újabb hatástalan rakétatámadást várt válaszul. Amikor az amerikai csapatok megérkeztek, az al-Kaida tagjai körében pánik és „katasztrófa” hangulat uralkodott.

Bin Laden stratégiája az aszimmetrikus hadviselésen alapult: az Egyesült Államok gazdasági gyengítése és a Közel-Keletről való kivonulásra kényszerítése volt a célja. 2004-ben azzal dicsekedett, hogy az al-Kaida „a csőd széléig vérzi Amerikát”, és minden egyes elköltött dollárjuk egymillió dolláros kárt okoz Washingtonnak. Ez az optimista számítás azonban nem igazolódott be. Bár az Egyesült Államok gazdasága számos kihívással küzd, nem jutott a Szovjetunió sorsára, és nem vonult ki a Közel-Keletről sem.

A terrorista vezér második fő célja az volt, hogy az Egyesült Államokat a régióban támogatott uralkodók, különösen az al-Szaúd család elleni fellépésre kényszerítse. Bár néhány célpontja valóban megbukott az elmúlt évtizedekben, ez nem az ő vagy követőinek tevékenysége miatt történt. Moammer Kadhafit nyugati támogatású lázadók buktatták meg, Szaddám Huszeint az Egyesült Államok távolította el, az Aszad-dinasztia uralmát pedig olyan veteránok döntötték meg, akik kifejezetten elhatárolódtak az al-Kaida ideológiájától.

A terror színháza, amelyet Bin Laden rendezett, a figyelemfelkeltést és a követők mozgósítását szolgálta. Azt állította, hogy a támadások „csupán reakciók arra, ami a gyermekeinkkel történik Palesztinában, Irakban, Szomáliában, Dél-Szudánban és Kasmírban”. Bár a 9/11 valóban nemzetközi figyelmet irányított ezekre a konfliktusokra, az áldozatok helyzete nem javult. A Bin Laden iránti támogatás és az iszlamista szélsőségek iránti érdeklődés néhány évvel 2001 után mindenhol gyorsan csökkent.

Halála előtt Bin Laden már az al-Kaida „újramárkázásán” gondolkodott, mivel a szervezet hírnevét megtépázta az a kritika, hogy rengeteg muszlimot öltek meg. Utódja, Ajman al-Zavahiri már a globális felkelés helyett a helyi érdekeket helyezte előtérbe. Az Iszlám Állam 2014-es felemelkedése és 2019-es bukása után a szélsőséges csoportok tevékenysége nagyrészt az iszlám világ perifériájára szorult.

Bár Szubszaharai-Afrikában a csoportok kihasználják a hatalmi vákuumot, a demográfiai nyomást és az erőforrásokért folyó versenyt, ezeknek a fegyvereseknek kevés közük van a 25 évvel ezelőtti szervezethez. Néhány elemző szerint a Szomáliában vagy Maliban tevékenykedő csoportok taglétszáma meghaladja a 2001-es al-Kaida létszámát, ám ezek a fiatalok, akik AK-47-esekkel harcolnak, képességeikben és céljaikban is jelentősen eltérnek a korábbi szervezettől.

Ma már nincsenek olyan karizmatikus vezetők, mint Bin Laden volt. Ennek egyik oka, hogy az Egyesült Államok technológiai fölénye miatt az ilyen figurák gyorsan célponttá válnak. De ennél is fontosabb, hogy az az időszak, amikor egyetlen személy képes volt globális követőtábort irányítani, lezárult. Bár a terrorizmus fenyegetése továbbra is fennáll, az al-Kaida fennmaradása önmagában nem tekinthető győzelemnek, csupán a szervezet túlélésének, amely messze elmarad alapítója nagyratörő terveitől.

A polarizáció, amelyet Bin Laden erőszakos cselekedetei és az azokra adott válaszok váltottak ki, továbbra is érezteti hatását a világban. Bár a szervezet túlélése egyfajta eredménynek tekinthető a csoport számára, a történelem távlatából nézve világos, hogy a szélsőséges ideológia nem érte el a kitűzött globális céljait.

A nyugati világ és a Közel-Kelet viszonya az elmúlt negyed évszázadban drasztikusan átalakult, de nem a Bin Laden által remélt módon. A geopolitikai változások, a technológiai fejlődés és a társadalmi folyamatok együttesen írták felül azokat a terveket, amelyekkel a 2001-es támadások elkövetői a világrendet kívánták megdönteni.

Összességében elmondható, hogy a 25 évvel ezelőtti események hatása még mindig érezhető, de a mozgalom, amely elindította azokat, mára elvesztette korábbi erejét és globális jelentőségét. A terrorizmus elleni küzdelem tanulságai, a stratégiai hibák és a politikai következmények továbbra is a nemzetközi biztonságpolitikai diskurzus központi elemei maradnak.

A jövőbeli fenyegetések már nem egyetlen központosított szervezetből, hanem sokkal inkább széttagolt, helyi érdekek mentén szerveződő csoportokból érkeznek, amelyek kihasználják a gyenge államok adta lehetőségeket. Ez a fragmentáció jelzi a legjobban, hogy a 2001-es világkép, amelyre Bin Laden épített, végleg a múlté.

A 25. évforduló alkalmából a szakértők egyetértenek abban, hogy bár a tragédia emléke kitörölhetetlen, a stratégiai célok, amelyeket a támadásokkal elérni kívántak, kudarcot vallottak. A világ ma már más kihívásokkal néz szembe, mint a 2000-es évek elején, és a terrorizmus elleni küzdelem fókusza is jelentősen eltolódott.