Veszélyes sávváltás okozott karambolt az M30-as autópályán – videóval
Az M30-as autópálya miskolci szakaszán egy figyelmetlen sávváltás miatt ütközött össze két jármű, a balesetet pedig a közútkezelő kamerája is rögzítette.
Az M30-as autópálya miskolci szakaszán egy figyelmetlen sávváltás miatt ütközött össze két jármű, a balesetet pedig a közútkezelő kamerája is rögzítette.
A kabinet a több évtizedes autópálya-üzemeltetési megállapodás felülvizsgálatát követően döntött a lépésről, mivel a konstrukciót túlárazottnak és szakmailag indokolatlannak tartják. A cél a százmilliárdos állami kiadások csökkentése, mivel a jelenlegi szerződésben az állam óránként több mint 41 millió forintot fizet a szolgáltatásért.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az előző kormány jogellenesen növelte meg a gyorsforgalmi utak üzemeltetését végző MKIF Zrt. szerződéses összegét.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az M6-os autópálya üzemeltetésének túlárazása kapcsán továbbra is valótlan állítások hangzanak el a Fidesz részéről.
A társaság szerint a költségek objektív összehasonlítása csak akkor lehetséges, ha a kormányzat minden érintett számára hozzáférhetővé teszi a pályázati dokumentációt és a műszaki paramétereket. A lépéssel az üzemeltetési díj körüli, korábban felmerült szakmai aggályokat és vádakat kívánják tisztázni.