Alaptörvény-módosítás: a mélyállam lebontása és az erkölcsi felelősség

Dr. Hegedűs Zsolt a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a közelgő Alaptörvény-módosítás kapcsán Babits Mihály „Az írástudók árulása” című művéből idézett, amely szerint „Az »áruló« írástudó tehát nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a Csillagra. Léptei magánügyek; de szavaiért és útjelzéséért felelős a világnak, melynek kalauzává szegődött.”

Az elmúlt tizenhat évben nem csupán egy kormányzati struktúra alakult ki, hanem egy olyan mélyállam is, amely hosszú megbízatásokkal, kétharmados szabályokkal és bebetonozott tisztségviselőkkel igyekszik fenntartani befolyását egy esetleges választási vereség után is. Ebbe a körbe tartoznak azok az „írástudók” is, akiknek az alkotmányosság és az emberi méltóság mellett kellett volna kiállniuk, de mulasztásaikkal ezt elkerülték.

A jogszerűség és az erkölcsösség közötti különbség hangsúlyos kérdés. Bár egy döntés formailag megfelelhet a jogszabályoknak, attól még lehet etikátlan. Nem elegendő tehát arra hivatkozni, hogy a köztársasági elnök vagy a legfőbb ügyész a törvények keretein belül járt el; a kérdés az, hogy teljesítették-e hivataluk erkölcsi kötelességét, és felemelték-e szavukat a kirekesztő hatalmi nyelvvel szemben.

A szerző szerint a kérdés az, hogy a közjogi méltóságok megvédték-e az emberi méltóságot, a jogállamot és a nemzet egységét, vagy aktívan, illetve passzívan hozzájárultak a NER rendszere által folytatott folyamatokhoz. Schmitt Pál a plágiumbotrány, Novák Katalin pedig a bicskei gyermekotthon ügyében hozott kegyelmi döntése miatt veszítette el erkölcsi hitelességét és kényszerült távozásra.

Sulyok Tamás morális felelőssége más természetű, ő a hallgatásával és az egyenes beszéd kerülésével bukott meg. Nem ítélte el világosan, amikor a miniszterelnök magyar állampolgárokat „poloskáknak” nevezett, és bírákat, újságírókat, civileket, valamint politikai ellenfeleket megbélyegző nyelvet használt. Nem állt ki kellő határozottsággal a politikai támadásoknak kitett bírák és a bírói függetlenség mellett.

Beszédes volt a kárpátaljai rakétatámadás ügye is. Az államfő eredeti közleményében még „orosz rakétatámadásról” írt, majd rövid időn belül törölték belőle az „orosz” jelzőt. Egy köztársasági elnök erkölcsi felelőssége azonban nemcsak az együttérzés kifejezése, hanem az igazság kimondása is. Ha egy agresszort még megnevezni sem mer, akkor nem mutat a Csillagra.

Nem szólalt meg kellő erővel a kiszolgáltatott és bántalmazott gyermekek érdekében sem, noha a kegyelmi botrány után éppen a köztársasági elnöki intézménynek kellett volna visszaépítenie a társadalom erkölcsi bizalmát. Nem állt ki határozottan akkor sem, amikor a magyarországi cigányságot megalázó kijelentések hangzottak el.

Nem képviselte kellő súllyal a határon túli magyar közösségek védelmét sem akkor, amikor a felvidéki magyarokat ért támadások és a Beneš-dekrétumok ügye ismét napirendre került. Nem pusztán az a baj tehát, hogy Sulyok Tamás egyes ügyekben hallgatott, hanem az, hogy újra és újra elmulasztotta azt, ami a köztársasági elnök legfontosabb erkölcsi kötelessége.

A mulasztás éppúgy hordozhat erkölcsi felelősséget, mint a cselekedet. Nemcsak az felelős, aki meghoz egy elfogadhatatlan döntést, hanem az is, aki megfelelő hatalommal, tekintéllyel és közjogi felhatalmazással rendelkezik, mégis hallgat, amikor meg kellene szólalnia. Sulyok Tamás nem volt világítótorony a viharos időkben.

Ha egy elsöprő választási felhatalmazás után ezek a közjogi tisztségviselők nem mondanak le, az új demokratikus többségnek békés és jogállami eszközökkel kell megszüntetnie a megbízatásukat. Ezért is kell módosítani az Alaptörvényt, nem bosszúból, és nem azért, hogy az egyik párt embereit egyszerűen egy másik párt embereire cseréljék.

Azért, hogy lebontsuk a mélyállamot, helyreállítsuk a népszuverenitást, és biztosítsuk: a leváltott és jövő rendszere többé ne tudja bebetonozott tisztségeken keresztül megbénítani a választók akaratát. Nem embereket üldözünk, hanem egy rendszert bontunk le, miközben egy demokratikus rendszert építünk.

Ez a folyamat nem kis feladat és felelősség, de békésen, törvényesen és alkotmányos úton kell véghezvinni. A társadalmi párbeszéd a témában várhatóan tovább folytatódik, hiszen a közjogi tisztségek betöltésének erkölcsi alapjai és a hatalom korlátozása központi kérdéssé vált a magyar közéletben.

A jövőbeli döntéseknek nemcsak a jogi megfelelésnek, hanem a közbizalom helyreállításának is meg kell felelniük. A jogállami eszközök alkalmazása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőben ne lehessen a választók akaratát intézményi akadályokkal gátolni.

A politikai elemzők szerint ez a lépés alapjaiban változtathatja meg a magyar közjogi berendezkedést, amennyiben a jogalkotó képes lesz a megfelelő garanciákat beépíteni a rendszerbe, biztosítva ezzel a demokratikus intézményrendszer hosszú távú stabilitását.